„A büntetőrúgásokból mi jöttünk ki jobban”

Sajóbábony VSE vs. Cigánd SE
Sajóbábony VSE vs. Cigánd SE - © Fotó: Vajda János
Miskolc – A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 18. fordulóját játszották vasárnap. Megyénk csapatainak eredményei.

Putnok FC – Diósgyőri VTK tartalék 2-1 (0-1)

Putnok, 200 néző. V.: Valu.

Putnok FC: Egyed – Nyisalovits, Tóth Sz., Zimányi (Chifu), Vajda (Katona), Bene, Czető, Mahalek, Illés, Constantinescu (Lajkó), Csirszki. Edző: Koszta Péter.

DVTK tartalék: Pápai – Géringer L., Szűcs, Varga (Mertse), Zsiga, Boros, Valkay (Budai), Orosz M., Orosz D., Géringer T., Fenyőfalvi (Farkas). Edző: Vég Csongor.

G.: Czető (2), ill. Boros.

Koszta Péter: – Szerencsés győzelmet arattunk, amit két jól eltalált pontrúgásnak köszönhetünk. Mezőnyben nagyon kulturáltan futballozó Diósgyőrrel találkoztunk.

Vég Csongor: – Nagyon csalódott vagyok, hogy két perc alatt sikerült lerombolnunk, amit az egész mérkőzésen felépítettünk. Az eredményt leszámítva örülhetünk a csapat teljesítményének, mert jobban játszottunk. Sokkal többet érdemeltünk volna, mint nulla pont. A hazai csapat nem véletlenül van a tabella elején, hiszen helyzet nélkül fordította meg a mérkőzést. Két tanulsága van a mai meccsnek: az első, ha le lehet zárni egy találkozót, akkor le kell zárni. A második: a pontrúgások nagyon fontosak.


Sajóbábony VSE – Cigánd SE 2-1 (0-1)

Sajóbábony, 250 néző. V.: Szigetvári.

Sajóbábony: Giák – Komjáti, Molnár M., Engel, Kemény, Lakatos, Bodnár, Fazekas, Csattos (Mezőssy), Tucsa, Sebők. Edző: Kriston István.

Cigánd SE: Miron – Sulák Pavol, Fodor, Sulák Peter, Kovács G., Rjaskó (Belényesi), Zanko, Kis (Angyal), Velici, Lukác, Kelemen (Novotny). Szakmai igazgató: Szénay Péter.

G.: Mezőssy, Kemény, ill. Lukác. Jók: az egész csapat, ill. Kovács G., Kelemen.

Kriston István: – A mai mérkőzés „hat pontos” volt, viszont nekünk ez a mai győzelem nem „hat pontot” ért, hanem annál sokkal többet. Nagyon büszke vagyok a játékosokra.

Szénay Péter: – Az első félidőben jól játszottunk, végig domináltunk, sikerült gólt szereznünk de sajnos több lehetőséget is kihagytunk ami végül megbosszulta magát. A második félidőben a hazaiaknak volt egy 20 perces periódusa amikor lelkesen és nagy szívvel játszottak és ezzel megfordították az eredményt melyhez gratulálok nekik.


Termálfürdő Tiszaújváros – Szolnoki MÁV FC 0-1 (0-1)

Tiszaújváros, 150 néző. V.: Veizer.

Termálfürdő Tiszaújváros: Tóth Cs. – Bokros, Burics, Nagy D. (Orosz), Pap, Csicsek, Pataki, Kertész, Papp F., Tóth S. (Hussein), Molnár (Lipusz). Edző: Gerliczki Máté.

Szolnok: Molnár – Ágoston, Nagy O. (Kovács), Horgosi, Tisza, Simon, Szabó T., Annus (laczkó), Karacs, Szabó R., Papp Sz. Edző: Tóth Tibor.

G.: Simon (11-esből). Jók: Tóth Cs., Bokros, Pataki, Burics, ill. az egész csapat.

Gerliczki Máté: – Nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk a mezőny legerősebb csapata ellen. Ezért a színvonalért gratulálok a játékosaimnak és ki kell emelnem két stábtagomat is hiszen a kapusaink nagyon jó formában vannak és a csapat erőnléte is kiváló. A játékvezető által megadott büntetőkből a vendégek egyet belőttek, mi kettőt kihagytunk ezért szenvedtünk vereséget.

Tóth Tibor: – Kiélezett küzdelem folyt, a büntetőrúgásokból mi jöttünk ki jobban, ez döntötte el a mérkőzést.


Tállya KSE – Jászberényi FC 0-1 (0-1)

Ibrány, 150 néző. V.: Jakab.

Tállya KSE: Tarr – Horváth B., Paranai, Németh D., Minczér, Potyka, Nyitrai, Németh B., Lippai, Szívós (Varga), Bocsi. Edző: Uray Attila.

Jászberény: Miski – Szemere, Szőllősi (Svedyuk), Hevesi-Tóth, Ludasi, Süttő, Albert, Ilkovics, Szanyi, Farkas (Herczeg), Sándor. Edző: Huszák Géza.

G.: Ludasi. Jók: az egész csapat, ill. Szemere, Ludasi, Hevesi-Tóth, Farkas.

Uray Attila: – Az első félidőben a Jászberény, a másodikban a mi akaratunk érvényesült. Sajnálom a csapatot, voltak lehetőségeink a gólszerzésre.

Huszák Géza: – Az első félidőben eldönthettük volna azonban kihagytuk a helyzeteinket, a második játékrészben küzdenünk kellett így izgalmas lett a vége.

ÉM



Diósgyőr.
BOON.HU






hirdetés