Diósgyőr, a diósgyőriek a mindene – Interjú Mándy Andrással

Akt.:
Mándy András a Pro Urbe Díj átvételekor
Mándy András a Pro Urbe Díj átvételekor - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Mándy András bányamérnök, volt önkormányzati képviselő kapta meg az idei miskolci városnapon az egyik Pro Urbe kitüntető címet.

Az indoklás szerint „a bányászatért végzett munkájáért, a bányászhagyományok ápolásáért és Diósgyőrben végzett közösségi tevékenységéért” vált méltóvá a kitüntetésre.

Nem kell önkormányzati képviselőnek lenni ahhoz, hogy valaki tegyen szűkebb pátriájáért.

Ön számára Diósgyőr, a Diósgyőrben élők jelentik a mindent?

MÁNDY ANDRÁS: Igen, valóban a mindenem Diósgyőr. Harminc esztendeje élek, itt és rendkívül megszerettem a városrészt. Elsősorban az embereket, de mindazt a történelmet, a miliőt, amit magán hordoz. Itt szeretném leélni maradék életemet.

Önkormányzati képviselőként volt módja „magas szinten” közbenjárni Diósgyőrért.

MÁNDY ANDRÁS: A történelmi Diósgyőrben szereztem egyéni képviselői mandátumot 1994-ben. És igyekeztem nagy hangsúlyt helyezni a városrész közösségi életének és kultúrájának fejlesztésére. Képviselői időm alatt telt meg a vár színes programokkal. Ekkortól rendezték meg a Diósgyőri Vigasságokat és a Várszínházi Estéket. Az is nagy örömömre szolgál, hogy sikerült újraéleszteni a diósgyőri Mária-búcsút, amely immár régi fényében látható. Örültem annak is, hogy amikor 1995-ben a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes elvesztette próbatermét a Vassa Művelődési Házban, itt, az Ady Művelődési Házban leltünk számukra új otthont.

Képviselőségét követően sem szakadt el az önkormányzati munkától.

MÁNDY ANDRÁS: Igen, végül is 1998 és 2010 között külső szakértőként vettem részt az önkormányzati bizottsági munkában.

De a Diósgyőrért végzett munka sokkal több volt, mint a képviselőség. Mire büszke még?

MÁNDY ANDRÁS: Örülök neki, hogy a mai napig nagyon sokan keresnek fel gondjaikkal, pedig nem vagyok képviselő, és én igyekszem lehetőségeimet, kapcsolataimat latba vetni a városrész problémáinak megoldása érdekében. Sok mindent csinálok most is. Mind a mai napig magam szervezem a március 15-i ünnepségeket a Diósgyőri Országzászlónál. A 2010-es nagyárvíz idején szerveztem a homokzsákok töltését. A Diósgyőri Római Katolikus Plébánia képviselő-testületének 1978 óta vagyok tagja, részt vettem a templom felújítási munkáinak szakmai előkészítésében és a megvalósításban. Alapító tagja vagyok a tilburgi és diósgyőri plébániák testvérkapcsolatának. E kapcsolat révén készült el Miskolc három oktatási intézményének teljes energetikai felújítása. A Diósgyőri Kolping családnak 1989-es magalakulása óta titkára vagyok, ennek keretében pedig főszervezője minden évben a szegények karácsonyának. A kolping tevékenység része az is, hogy matematikai és fizikakorrepetálást vállalok térítésmentesen.

Másik nagy szerelme a bányászat. Miért és hogyan jutott ennek közelébe?

MÁNDY ANDRÁS: Az egyetem vezetett erre. Az egyéves katonai szolgálat után a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán kezdtem meg felsőfokú tanulmányaimat, és a diploma 1973-as megszerzése után az Országos Ásvány és Ércbányák Hegyaljai Műveiben kezdtem dolgozni. Ezt követően 1976 és 1993 között a Borsodi Szénbányák Vállalatnál dolgoztam különböző beosztásokban. Amikor megszűnt a cég, a Borsodi Bányavagyon Hasznosító Rt.-hez kerültem és ott dolgoztam nyugdíjazásomig.

Úgy tudom, a tanulást nem hagyta abba.

MÁNDY ANDRÁS: Igen. Mindeközben 1978-ban környezetvédelmi szakmérnöki, majd 1989-ben gazdaságmérnöki diplomát szereztem.

A bányahagyományok megőrzése is érdemei közé tartozik. Hogy kezdődött mindez?

MÁNDY ANDRÁS: Már az egyetemen, a diákhagyományok ápolásával. Az egyetemi egyenruha bevezetéséért sokat dolgoztunk. Ezt meg is köszönte nekem nyílt levélben, 1974-ben az Országos Nagyar Bányászati és Kohászati Egyesület. Részese vagyok minden bányászhagyományt őrző programnak. A Minorita templomban 1993 óta minden évben megszervezzük a Borbála-napi bányászmisét és a lyukóbányai, perecesi megemlékezéseken is minden alkalommal ott vagyok. Ha kell, beszédet is mondok.

A szénbányászat mélypontra jutott megyénkben. Miként élte ezt meg annak idején?

MÁNDY ANDRÁS: A szó szoros értelmében mindent igyekeztünk megtenni, hogy ne így legyen. 1994 januárjában személyesen jártam közbe a Borsod Szénbányák érdekében az akkori ipari miniszternél, Latorczai Jánosnál. Ez végül is még évekre biztosította a bányák üzemeltetését. A Bányavagyon Hasznosítónál aztán a bezáró bányák telephelyeinek újrahasznosítása és a munkanélkülivé váló bányászok számára munkahely létrehozása volt a cél. A vége persze a bányák megszűnése lett, de a remény nem halt meg.

– Szaniszló Bálint –

Névjegy

Mándy András bányamérnök

A Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett 1973-banDolgozott az Országos Érc- és Ásványbányáknál, a Borsodi Szénbányáknál és a Borsodi Bányavagyon Hasznosítónál1994-től önkormányzati képviselő volt, majd külső bizottsági tagként segítette a munkát/td>