Díjazzák, hogy mindent megtesznek értünk!

Közte van-e kedvenc orvosunk a jelöltek között? (illusztráció)
Közte van-e kedvenc orvosunk a jelöltek között? (illusztráció) - © Fotó: dreamstime
Miskolc – Ön is szavazhat arról, hogy régiónkból ki kapja idén a nívós orvosi elismerést.

Idén is dönthetünk arról, hogy melyik orvos kapja a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat az Észak-Magyarországi régióból. Az elismerést 2017-ben hagyományteremtő céllal alapította a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány, és azt munkájuk elismeréseként miden évben olyan orvosoknak szeretnék adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra jelöltek közül idén is a nagyközönség választja ki szavazással az adott év hét közönségdíjasát (Közép-Magyarországról kettő, míg a másik öt régióból 1-1 orvos). Az alapítvány ezen felül két különdíjat nyújt át minden évben. Az alapítvány voksolásán az Észak-Magyarországi régió négy megyéjének (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok) negyvenhat orvosára lehet szavazni.

Három orvos

A régiós TOP 10-ben a jelenlegi állás szerint három borsodi orvos szerepel: dr. Fehér Annamária, dr. Szűcs László Zoltán és dr. Kiss Klára. A listán szerepel (és így rájuk is lehet szavazni) még megyénkből mellettük: dr. Máté Imola, dr. Hadas Éva, dr. Pásztor Erzsébet, dr. Kolozsi Klára Alice, dr. Tóth Sándor, dr. Székely Ádám, dr. Raiszné dr. Szakács Andrea, dr. Szabó Szabolcs, dr. Bollók Zoltán, dr. Örkényi Dorottya és dr. Molnár Károly .

Szavazni március 16-án éjfélig lehet a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj honlapján (http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/). A díjátadó április 11-én lesz Budapesten.

ÉM-TÁ


Dr. Kiss Lajos és Bialkó Istvánné Ilike
Felsődobsza - A fiatal orvosok nem tolonganak a vidéki körzetekért, így kénytelenek a nyugdíjasok dolgozni. Ha lenne olyan verseny, hogy nyugdíjazása után ki dolgozik a leghosszabb ideig, valószínűleg dr. Kiss Lajos felsődobszai háziorvos lenne a rekorder. Ő ugyanis 1996-ban vonult nyugdíjba, így...

Dr. Csiba Gábor ismét életeket mentett
Budapest, Miskolc – Dr. Csiba Gábor gyakorló orvos, a megyei kórház volt főigazgatója szerdán Budapestről Miskolc felé haladt az M3-as autópályán, elmondása szerint az 50. kilométer után észrevette, hogy feltorlódott a kocsisor. A torlódáshoz érve látta, hogy több autó karambolozott. Két mikrobus...

A stressz lehet a stroke egyik okozója
Miskolc - Miskolcon a stroke-központban évente 3000 új beteget regisztrálnak. „Hogy érzi magát?” – kérdeztem az 50 év körüli férfitől, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház ­stroke osztályán fekszik. – Kicsit már jobban – mondta. – Az történt, hogy reggel ébredés után enyhe szédülést éreztem, ...

Nagy a hiány háziorvosokból megyénkben
Miskolc - Átmeneti javulás után ismét romlott a helyzet a tartósan betöltetlen praxisok tekintetében. Mondhatnánk: Keleten a helyzet változatlan, ha rátekintünk az Állami Egészségügyi Ellátó Központ friss listájára, amelyben a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetekről adnak tájékoztatást. Év...