Időgép is

2022.05.24. 15:01

Így alakult a Google Utcakép hazai története

Íme, 2021 legnépszerűbb turistalátványosságai Magyarországon.

Sok-sok kilométert tettek meg a Google Utcakép autói világszerte 2007 óta, amikor elindult a Google Térkép Utcakép funkciója. Az Utcakép a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt is. A szolgáltatás virtuális ablakot nyit a világra és lehetővé teszi, hogy az otthonunk kényelméből tegyünk sétákat a legkülönlegesebb helyekre. Az Utcakép autói jelenleg is Magyarországon készítenek friss felvételeket – éppen amikor a szolgáltatás 15. születésnapját ünnepli.

Az első mérföldkő

A Google Utcakép Magyarországon 2013-ban indult el, amikor nemcsak autóval, de gyalogosan a hátizsák formájú Trekkerrel és biciklivel járták be a Google operátorai az ország olyan különleges helyeit, mint a Budai vár, a Hollókő Ófalu, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék, vagy a Tihanyi-félsziget.

Mindeközben több   izgalmas projektet is megvalósítottak. 2015-ben például egy turistahajó fedélzetére erősített kamerával készítettek felvételeket a Duna budapesti szakaszairól - ez volt a szolgáltatás első olyan projektje, melynek eredményeképp egy hat országot átszelő folyó került az Utcaképre.

Az újabb felvételeknek köszönhetően pedig már nemcsak az utcák, de olyan helyek is bejárhatóak, mint a gyönyörű ELTE Füvészkert, s meg lehet pillantani a Budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert híres pingvinjeit is.

Legnépszerűbb látványosságok az Utcaképben

Az Utcakép szolgáltatás lehetővé teszi, hogy egyszerűbben tájékozódjunk, vagy akár csak szétnézzünk és virtuális sétát tegyünk egyes helyeken. A nyaralás, hétvégi kikapcsolódás tervezésekor pedig a nevezetességeket is körbe lehet nézni otthonról, így különösen kedvelt szolgáltatása ez a turistáknak.

Születésnapja alkalmából a Google összegyűjtötte azokat a helyeket, amelyre legtöbben kattintottak a Google Utcaképben a tavalyi évben. A listát továbbra is az Országház vezeti, de nemrég nyílt Elete Pláza is helyet kapott az Utcakép legnépszerűbb nevezetességei között.

A legtöbbet kattintott turistalátványosságok 2021-ben az Utcaképben
OrszágházNagy Vásárcsarnok
Budapest Nemzetközi RepülőtérSzent István Bazilika
HalászbástyaEtele Pláza
Budai várPuskás Aréna
Hősök tereKeleti pályaudvar


Helyek, amelyekre rá sem ismernénk

Folyamatosan járják a világot a Google térképéhez Utcakép-felvételeket készítő autók, ennek pedig az egyik legnagyobb előnye, hogy naprakész fotókat tekinthetnek meg az érdeklődők. Így 2014 óta már az időutazás is lehetséges a Google Utcaképben. A képernyőn a bal sarok kis órájára kattintva megtekinthető, hogy hogyan változnak egyes helyek évről évre, hogyan épül, vagy éppen tűnik el egy épület az évek során – így tűnik fel egészen más színben a Ferenciek tere és így bukkan fel 10 év átugrásával a Magyar Tudósok körútján az ELTE Természettudományi Kutatóközpont.

A Ferenciek tere 2012-ben és 2021-ben

És egy látványos változás, Magyar Tudósok körútja, 2011:

Magyar Tudósok körútja, 2022:

Az Utcakép funkció a Google Térképen, az Utcakép-galériában és az Utcakép alkalmazásban használható.

Borítóképünkön az Utcaképen a Budai Vár

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!