Zöldmobilitás

2022.02.10. 06:30

Hidrogénmeghajtású busz áll napi forgalomba a fővárosi agglomerációban

Először vesz részt hidrogénmeghajtású autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon; a Zöld busz program több mint három hétig tartó mintaprojektje hasznos tapasztalatokkal szolgálhat a technológia hétköznapi felhasználhatóságáról – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a busz bemutatóján.

Steiner Attila kiemelte: a közlekedés adja a hazai szén-dioxid-kibocsátás ötödét; ahhoz, hogy Magyarország 2050-re elérje a vállalt klímasemlegességet, jelentős változásokra van szükség ezen a területen is. Felidézte, hogy a kormány tavaly májusban elfogadta a hidrogénstratégiát, emellett az ipari szereplők részvételével hidrogéntechnológiai szövetség jött létre. A stratégia egyik fő területe a közlekedés, főként a nehézgépjárművek és a buszok esetében számítanak a hidrogéntechnológia alkalmazására – mutatott rá.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország jó alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy komoly szereplő lehessen a hidrogéntechnológia piacán.

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szervezésében a Volánbusz üzemelteti majd a Kőbánya-Kispest és Vecsés között közlekedő Solaris Urbino 12 electric H2 típusú, üzemanyagcellás buszt.

Steiner Attila jelezte: a Zöld busz program jelentős támogatást nyújt az elektromos buszok elterjesztéséhez. Mint mondta, a demonstrációs fázis után szeretnének 1100 buszt elektromos hajtásúra cserélni a következő időszakban. Az akkumulátoros kapacitás és hatótávolság azonban még korlátozott, így alapvetően a helyi közlekedésben jöhet szóba ez a megoldás – tette hozzá.

A hidrogénhajtás nagyobb távolságok esetében is versenyképesnek látszik, a mintaprojekt segíti az új technológia műszaki megvalósítását és gyakorlati alkalmazhatóságát – fejtette ki.

Az államtitkár elmondta: a kedden Budapesten aláírt deklaráció alapján a V4-országok még szorosan működnek majd együtt a hidrogéngazdaság kiépítésében, különösen a kutatás-fejlesztés területén.

Steiner AttilaForrás: HUMDA

Homolya Róbert, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója kiemelte: 2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig pedig csaknem 100 százalékkal kell csökkenteni a közlekedésen belül az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vasút a legzöldebb és legfenntarthatóbb közlekedési mód. Ugyanakkor ahhoz, hogy a MÁV-Volán csoport erőteljesen hozzá tudjon járulni a klímavállalásokhoz, még komoly lépésekre van szükség; a vasúti közlekedésben például folytatni kell a villamosítást, az egyik legnagyobb európai buszflottát üzemeltető Volán járműveinél pedig tovább kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást – fejtette ki.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a Zöld busz program segítségével már tesztüzembe állítottak 40 elektromos meghajtású autóbuszt, és a közeljövőben további 60 beszerzését tervezik.

Kitért arra, hogy várják az üzemanyagcellás jármű tesztelése során összegyűlő tapasztalatokat. A hidrogén-meghajtású autóbusz február 11-e és március 6-a között közlekedik majd Vecsés és a főváros között a közforgalmú személyszállításban, a tesztjelleggel üzemelő járművet bárki díjmentesen kipróbálhatja.

Hidrogén töltőállomás Forrás: HUMDA

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte, az üzemanyagcellás buszok hatótávban már felveszik a versenyt a hagyományos dízelüzemű buszokkal és a töltési idejük sem sokkal hosszabb, így a technológia folyamatos fejlődésével egyre inkább teret nyerhetnek. Mint mondta, dinamikus felfutásra 2030 után lehet számítani, de az már most látszik, hogy a hidrogéntechnológia területén az autóbuszok fejlődése megelőzte a többi jármű-kategóriát.

A 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú Solaris Urbino 12 electric H2 autóbuszban egy 70 kW teljesítményű hidrogén üzemanyagcella működik, amelybe hidrogéngázt juttatnak. A hidrogén és a légköri oxigén kémiai reakcióba lép, ennek eredményeként víz és elektromos energia keletkezik. A buszt integrált elektromos motor hajtja, a jármű egyszeri feltöltéssel 350-400 kilométert tud megtenni.

Borítókép: HUMDA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!