Diákot zsaroló felnõttet fogtak el Budapesten

Elfogták a rendõrök azt a férfit, aki a gyanú szerint egy újpesti általános iskolánál védelmi pénzt követelt egy gyerektõl.. A gyanú szerint vasárnap 15 ezer forintot követelt és áldozatát azzal fenyegetett, hogy ha nem kapja meg a pénzt, megvereti a barátaival. A férfit hétfõn délután fogták el, zsarolás miatt indult ellene eljárás.

A 26 éves férfi a gyanú szerint vasárnap az egyik IV. kerületi általános iskola elõtt egy diáktól 15 ezer forintot követelt. Megfenyegette, hogy ha nem adja át neki a követelt összeget, akkor rosszul jár, és a barátaival megvereti.

Kiderült, hogy a férfi már korábban is megfenyegette a gyereket, aki néhány hete egy mobiltelefont adott át a zsarolónak. A fiú azonban ekkor még nem mert szólni senkinek, csak a második fenyegetés után mondta el a szüleinek, akik azonnal a rendõrséghez fordultak. A férfit így hétfõn délután a IV. kerületi Temesvári úton, a pénz átvétele közben elfogták, majd õrizetbe vették.








hirdet�s