Helyi közélet

2008.09.22. 13:37

Még egy kérdés a Livanról

<p>Miskolc - Közbeiktatott cégről szóló információt kaptunk egy olvasónktól. Megkérdeztük a minisztérumot. Ezért nem jött ide (Alsózsolcára) a kínai cég?</p>

"A rendelkezésünkre álló információk szerint, hivatkozással a kukorica (a késztermék legfőbb alapanyaga) világpiaci árának jelentős emelkedésére, a Livan Hungary Lebomló Műanyag Termékelőállító Kft. a beruházás elhalasztása mellett döntött..." – válaszolta korábban kérdésünkre a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium illetékese. A kérdés az volt, hogy áll – áll-e?, halad-e?, meghíúsult-e – az Alsózsolcára tervezett, az akkori gazdasági miniszter (Kóka János) által 2007 szeptemeberében bejelentett kínai beruházás.

Kérdésben a feltételezés

Újabb kérdést intéztünk a minisztérium kommunikációs főosztályához. Ennek lényege: azt az információt kaptuk, hogy nem feltétlen (csak) az az oka, a Livan távolmaradásának, amiről a minisztérium tájékoztatott bennünket. Azt hallottuk, hogy a kilátásba helyezett (tervezett) állami támogatást nem a beruházásra alapított Livan Magyarország Kft. kapta volna – a minisztériumi-kormányzati tervek szerint –, hanem egy harmadik, „közbeiktatott” cég? Ha ez igaz, akkor – informátorunk feltételezése szerint – ez lehet az igazi ok. Annak az oka, hogy – mert a beruházni szándékozó az általa vágyott kedvezménynek csak egy részét (hányad részét?) kapta volna –, inkább visszakozott.

A kérdésben megfogalmazott feltételezésre a következőket válaszolta a főosztály nevében Arzt Gergely:
„A támogatási ajánlat kiadásakor a Livan anyavállalata még nem rendelkezett saját alapítású magyarországi céggel, ezért annak címzettje csak egy Magyarországon már bejegyzett vállalkozás lehetett, amely a kínai beruházót a két fél közötti szerződéses megállapodás alapján képviselte. Mivel a támogatási szerződés csak a későbbiekben köttetett volna meg, és a támogatások utófinanszírozással kerültek volna folyósításra, ez a körülmény az igénybevehető támogatás mértékét nem érinthette, így az időközben a beruházás megvalósítására létrejött Livan Hungary Lebomló Műanyag Termékelőállító Kft. halasztási döntésében sem játszhatott szerepet.”

- Szabados Gábor -

Kapcsolódó cikkek:

Alsózsolca: de hol van a Livan?
Az ipari park ügyvezetője legutóbb mintegy másfél hónapja tárgyalt a kínai Livan képviselőjével. Hogy mit? Azt nem tudhatjuk.

Livan? Nem van. „Elhalasztva.”
Alsózsolca - Megkaptuk a választ kérdésünkre: hogy áll – áll-e, halad-e – a Livan alsózsolcai (tervezett, Kóka János által bejelentett) beruházásának ügye?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában