Friss hírek

2008.10.10. 13:44

Kerekasztal egyeztetést kezdeményeznek a daganatos betegszervezetek az egészségügyi miniszterrel

<p>A civil szervezetek elismerik a Nemzeti Rákellenes Program szükségességét, de úgy gondolják, hogy több ponton is újra kellene gondolni azt - hangzott el a Daganatos Betegek Egyesületei Konferenciájának budapesti konferenciáján, pénteken. A rendezvényen csaknem ötven daganatos betegszervezet képviseltette magát az ország valamennyi megyéjéből. Úgy gondolják, a hatékony munkához elengedhetetlen a párbeszéd. Ezért kezdeményezik egy szakmai kerekasztal összehívását Székely Tamás egészségügyi miniszterrel.</p>

A daganatos betegszervezetek - egyesületek, alapítványok, szövetségek - szerint szükség van a Nemzeti Rákellenes Programra, de bizonyos pontjain módosítani kellene - hangzott el a Daganatos Betegek Egyesületei Konferenciájának konferenciáján. Úgy vélik ugyanis, hogy a program lefékeződött, több területe nem működik. Ezért kezdeményezik egyebek mellett egy szakmai kerekasztal összehívását Székely Tamás egészségügyi miniszterrel.

Egyeztetéseket sürgetnek például a Népegészségügyi Programról, a helyi, országos és uniós pályázatokról, valamint az állami forrásokról. Úgy vélik, hogy ki kell dolgozni a betegtájékoztatás megbízható rendszerét. Kiemelkedően fontosnak tartják a daganatos betegek magas színvonalú ellátása érdekében az onkoradiológiai központok, klinikai osztályok és onkológiai gondozók rendszerszerű működésének kialakítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!