Devizahitelek – Elhalasztották az ítélethirdetést a Merkantil perekben

Budapest, 2014. október 22., szerda (MTI) – November 5-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. és a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. devizaperében.

Mindkét felperes pénzügyi intézmény fellebbezett a keresetét elutasító, elsőfokú ítélet ellen és a másodfokú bíróságot kérte, hogy függessze fel a tárgyalást és forduljon az Alkotmánybírósághoz, valamint előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen az Európai Bíróságnál. Az ítélőtábla a felperesek mindkét indítványát még a tárgyaláson elutasította. A Merkantil társaságai fellebbezésükben szinte megegyező indokokat említettek: a pénzintézet kifogásolta, hogy első fokon a törvényszék kereshetőség hiányára hivatkozva nem vizsgálta általános szerződési feltételeinek első pontját, amely a díjszabás bázisát képviseli, valamint a felperest megillető egyoldalú változtatás lehetőségét támasztja alá. A felperes fogyasztói kölcsön- és hitelszerződéseinek kamat-, díj- és költségváltozásait főként az igénybe vett Magyar Posta Zrt. szolgáltatásainak árváltozása határozza meg, így a pénzintézet szerint az elsőfokú bíróság elvárása irreális arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi intézménynek kötelessége előre tudni, postai költségei hogyan változnak és az milyen mértékben befolyásolja a fogyasztóra háruló terheket – hívta fel a figyelmet a felperes jogi képviselője.

Hangsúlyozta: a szerződéskötéskor alkalmazott felperesi gyakorlat határozza meg, mely postai szolgáltatást használja a társaság és az milyen arányban terheli a fogyasztót, ezért a felperes álláspontja szerint szerződéses kikötéseinek költségmódosításra vonatkozó pontjai átláthatóak és egyértelműek.

Az alperes magyar állam külön fellebbezést egyik esetben sem nyújtott be, ellenkérelmében az elsőfokú ítélet jóváhagyását kérte, valamint kifejtette: még a gondos, figyelmes fogyasztót is szükséges előre tájékoztatni arról, hogy a postai szolgáltatások mely díjtételeinek változását kövesse ahhoz, hogy megfelelően tájékozódhasson az őt érintő kötelezettségek változásainak mértékéről.

– MTI –



Veronika, a nap szépe

Veronika leveleki diáklány, aki egy rövidke pihenést követően munkával tölti majd a nyarat.
tovább »






hirdetés