Deutsch: a digitális iparág a következő évek gazdasági fejlődésének motorja lesz

Akt.:
Kecskemét, 2015. szeptember 17., csütörtök (MTI) – Nincs még egy szektor, mely olyan jelentős szerepet töltene be a magyar gazdaságban, miközben olyan kevés szó esne róla, mint az elkövetkező évtized fejlődésében meghatározó digitális iparág – mondta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos csütörtökön az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) Menta 2015 Konferenciáján, Kecskeméten.

A digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) vezetője előadásában kiemelte: kutatások szerint a szektort kiemelkedő exportképessége és folyamatosan bővülő munkaerő-igénye az elkövetkező 5-10 évben a magyar gazdaság fejlődésének egyik motorjává teszi.

A szeptember végén záruló InternetKon jelentősége nem kevesebb, mint hogy valódi párbeszédet indított a szektor képviselői, az állampolgárok és a kormányzat között, ennek eredményeként november közepére egy “szakmai megalapozottságában egyetértésen alapuló” javaslatcsomag kerülhet a kabinet asztalára – tette hozzá.

Rámutatott: az internet nem pusztán szórakoztató felület, de az oktatás, a szolgáltatások, a gazdaság számára is nélkülözhetetlen. Ezt felismerve eddig mintegy 26 ezren válaszoltak az InternetKon kérdéseire és ez a szám a konzultáció lezártáig várhatóan még több ezerrel növekszik majd.

A válaszok alapján egységes igény fogalmazódik meg többek között arra, hogy az internet legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, kapjon az oktatásban az eddiginél nagyobb szerepet, valamint szigorodjanak a gyermekek védelmét szolgáló szabályok és legyenek jó magyar nyelvű szolgáltatások – fogalmazott Deutsch Tamás.

Vityi Péter, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alelnöke előadásában arról beszélt, hogy az információs és kommunikációs technológiák (IKT) szektor GDP-arányát tekintve Magyarország már jelenleg is dobogós helyet foglal el Európában. A szoftver és szolgáltatás export volumene eléri a 400 milliárd forintot, a teljes magyar export 1,7 százalékát.

Közölte: a legfrissebb felmérések szerint a szektorban 15 ezernél is többen dolgoznak és növekszik a szabad álláshelyek száma. Az informatikusok képzése, kibocsátása nem tart lépést az igényekkel. Miközben a fiatalok egyre nagyobb arányban választják a műszaki képzéseket, az informatika annak ellenére nem tartozik a népszerű szakirányok közé, hogy 280 ezer forintot meghaladó összeggel itt a legmagasabb egy kezdő szakember fizetése.

Kifejtette: az IKT ipar a következő években 20 ezer közvetlen és 40 ezer közvetett álláshely, valamint 400 milliárd forint GDP többlet előállítására volna képes. Ehhez azonban szükség van a szektor exportbővítő támogatására, a digitalizáció népszerűsítésére, a digitalizációs technikák és mérnökképzés erősítésére, valamint a digitális oktatás megújítására.

– MTI –








hirdetés