Demszky, Káli és a kulturális főváros

A miskolci városháza a következő közleményt juttatta el szerdán kora este az Észak-Magyarország szerkesztőségébe.

„Váratlanul Miskolcra érkezett szerda délután Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere egy együttműködési szándéknyilatkozattal kereste meg Miskolc polgármesterét. A két városvezető megbeszélésén Káli Sándor arról tájékoztatta a főváros első emberét, Miskolc nem zárkózik el attól, hogy Budapesttel együttműködjön. Azonban csak támogató partnereinek (Kassa, Salgótarján, Nyíregyháza) megkérdezése után, illetve a legfőbb szövetséges Eger álláspontjának ismeretében hozza meg végső döntését Miskolc polgármestere.”

Demszky Gábor elmondta az Észak-Magyarországnak: gyors, hatékony, érdekes beszélgetést folytatott Káli Sándor polgármesterrel és Fedor Vilmos alpolgármesterrel, akiknek együttműködést ajánlott fel.

A főpolgármester – mint fogalmazott –, partnerséget kínált Miskolcnak, és ugyanezt teszi Győrött és Pécsett. Amennyiben Budapest nyer a kulturálisfőváros-pályázaton, egy-egy hónapra teljes egészében átengedi a címet, a rendezvények szervezését az említett városoknak, de az együttműködés nemcsak erre az időszakra, hanem egész évre szól. Demszky Gábor azt javasolta, hogy hozzanak létre munkacsoportot arra, hogy a legeredményesebben sikerüljön bemutatni hazánkat, annak kultúráját 2010-ben.

SzG








hirdet�s