Demonstráció az Avason – A Jobbik avasi menete

Akt.:
Demonstráció az Avason - A Jobbik avasi menete
Demonstráció az Avason - A Jobbik avasi menete
Miskolc – Rendbontás nélkül zajlott le a Jobbik avasi fáklyás felvonulása.

Bő félórás késéssel kezdődött meg szerdán délután a Jobbik által szervezett „Magyar Élet Menete” Miskolcon, az avasi lakótelepen. Mint Jakab Péter, a párt miskolci szervezetnek elnökhelyettese munkatársunknak elmondta, meg kellett várni azokat, akik busszal az autópályán keresztül utaztak Miskolcra, mert több járművet háromszor is ellenőriztek a rendőrök.

Rendőr rendőr hátán

Biztosításból az Avason sem volt hiány, ahogy a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája tájékoztatta lapunkat „megfelelő erővel” készültek a rendőrök a felvonulásra.

A kezdetben két-háromszáz fős tömeg egészen jól viselte a várakozást, miközben a hangszórókból szólt a radikális rock, kisebb csoportokban beszélgettek a megjelentek, többségükön látszott, hogy nem ezen a rendezvényen találkoztak először. Hogy a várt buszok is befutottak, azt onnan lehetett látni, a tömeg egyszer csak sűrűbbé vált, már legalább hétszázan álltak a rendezvény első akkordjának helyet adó Platán előtti téren.

Szónokok a magyarokért

A hangszórókból fél hat körül felhangzott a Himnusz, amit egy formaruhás alakulat tucatnyi tagja tisztelegve hallgatott végig, majd a házigazdaként Jakab Péter foglalta össze, mi is indokolta a menet megszervezését. Elmondása szerint valakinek ki kell állnia azokért, akik egy élet munkája árán otthont teremtettek maguknak a lakótelepen, de már évek óta nincs nyugtuk a beköltöztetett fészekrakóktól. Mint mondta, a hideggel együtt visszajönnek a fészekrakók is, de az itt élők is élni akarnak, és élni is fognak, majd felkonferálta Egyed Zsoltot, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, aki azzal kezdte beszédét, hogy új szavakat kell alkotni, mert ma Magyarországon az nevezi magát demokratának, aki kirekesztő, de aki kiáll a többség mellett, azt lenácizzák, lefasisztázzák. majd arra buzdította a megjelenteket, hogy legyenek erősek, és szeressék egymást. Egyed Zsolt végül azzal zárta beszédét, hogy „22 év után vissza akarjuk kapni a városunkat, és vissz is vesszük”.

Jobbiknak van programja

Egyed Zsolt után Miklós Árpád, a párt megyei elnöke állt a mikrofon elé, és arról beszélt, hogy a magyarság mi mindent adott a világnak, és hogy a magyarokat fegyverrel soha nem lehetett legyőzni.

A legnagyobb várakozás Vona Gábor pártelnök beszédét előzte meg. Ő kifejtette: nem tartja magát rasszistának, azt akarja, hogy a törvények mindenkire egyaránt vonatkozzanak, és mert testvéreként szereti azt a cigányembert, aki dolgozik, és hazájaként szereti Magyarországot. Majd arról beszélt, hogy a Jobbik az őszinte beszéd híve, ki kell mondani a problémákat, mert anélkül megoldást sem lehet találni rá. Vona Gábor elmondta még: a pártja két gyerekig fizetne családi pótlékot, a többiek után már csak adókedvezmény járna, hogy azok vállaljanak gyereket, akik fel is tudják nevelni őket. Bevezetnék a szociális kártyát, amellyel csak a szociális boltokban lehetne vásárolni.
Vona Gábor szerint vissza kell állítani a halálbüntetést, és azoktól a romáktól, akik nem tudnak elszámolni a vagyonuktól, el kell kobozni azt.

ÉM-SZP







Vona Gábor: „Tabuk nélkül kell beszélni”

Miskolc – Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem szeretné a szőnyeg alá seperni a problémákat.

Miskolc – A Jobbik felhívására több százan gyűltek össze az Avasi lakótelepen

Miskolc, 2012. október 17., szerda (MTI) – A Jobbik által szervezett demonstráción négy-ötszáz szimpatizáns gyűlt össze a miskolci Avasi lakótelepen szerda délután; az ellenzéki párt a rossz szociális viszonyokra, a munkanélküliségre, a közbiztonság romlására szándékszik felhívni a figyelmet.

Demonstráció az Avason – „Magyar Élet Menete”: A Jobbik tüntetése

Miskolc – Már gyülekezik a „Magyar Élet Menete” az Avason a Platán előtt.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s