Demjén Pista bácsi, a miskolci 28-as

Akt.:
Demjén Pista bácsi, a miskolci 28-as
Miskolc – Filmforgatás Görömbölyön, a régi iskola és az új, aminek a helyén szántóföld volt.

Van mit mesélnie, akad története bőven. Egészen egy könyvre való, de talán annál még több is. Így jut belőle a görömbölyi általános iskolásoknak is, egészen egy órányira való, kéthetente. Mert Demjén István – Pista bácsi – helytörténeti órákat tart ötödikeseknek, hogy ne csak történelemkönyvekből szerezzenek ismereteket. Mert Pista bácsinak van rálátása az elmúlt csaknem kilenc évtizedre, hiszen 1928-ban született. Így is mutatkozik be: a miskolci 28-as. Igaz, gyorsan hozzáteszi, igazából szirmabesenyői, mert ott született.

Otthon mindig elmesélem, amit Pista bácsitól hallok.” Tóth Alex

Sikerek és pofonok

Pista bácsit már többször bemutattuk lapunkban, arról is hírt adtunk, hogy tavaly októberben megjelent első, önéletrajzi kötete, melynek címe: Sikerek és pofonok. Most pedig az egyik helytörténeti órájára kísértük el. Pista bácsi otthonosan mozgott az iskolában, a diákok pedig már messziről köszöntötték. Látszott, várták őt.

Tóth Alex csillogó szemmel mesélt lapunknak arról, hogy mennyi mindent megtudott már Pista bácsitól Görömbölyről. „Elmesélte, hogy milyen volt a régi iskola, sétáltunk a templomnál, ott arról beszélt, hogy a háborúban honnan támadtak az oroszok, milyen károkat okoztak a lövedékek a templomban. De arról is beszélt nekünk, hogy régen milyen szokások voltak az iskolákban, milyen büntetés járt azért, ha valaki rosszalkodott” – sorolta Alex. Aki azt is elmondta, otthon mindig elmeséli, amit Pista bácsi óráján hall.

Kazai Gréta is lelkesen beszélt a különleges helytörténeti órákról, főleg arról, hogy a városrészről mi mindent tudtak már meg Pista bácsitól. Kiderült, nemcsak a tanteremben üldögélve mesél nekik a nyugdíjas tanár, de időnként bebarangolja velük Görömbölyt, és meg-megállva mindenhol akad egy történet, egy anekdota, amit megoszt a gyerekekkel. Így derült ki az is, hogy a Görömbölyi Általános Iskola helyén – ami idén ötvenéves – egykor szántóföld volt.

Fotók: Ádám János Fotók: Ádám János ©

Öreg zsebóra

Amíg a gyerekekkel beszélgettünk, Pista bácsi előkészült az órára. Elsőként egy öreg zsebórát helyezett ki a tanári asztalra, precízen beállítva, nehogy túllépje az időt. Majd a könyve, jegyzetek és egy megsárgult füzet került ki a táskájából. A kisdiákok addigra a padban, kezdődhetett az óra.

Igaz, most egy kicsivel messzebbről indított, mint Görömböly, hiszen első kérdése az volt a gyerekekhez: Tudjátok-e, mi az az Olümposz? Majd közösen megfejtették: Görögország legmagasabb hegysége. És szép lassan eljutottunk az olimpiáig, majd az 1948-as Csillag stafétáig. És akkor hazaértünk, hiszen Pista bácsi mutatott egy 1948-as oklevelet, amit a stafétán való részvételéért kapott.

Az óra további részében a fiatalok megtudhatták, hogyan udvaroltak régen az ifjak: szerenádot adtak, májusfát állítottak. Kiderült, Pista bácsinak zenekara is volt, amit a szerenádokra szívesen hívtak a görömbölyi ifjak. „A könyvemben is megírtam, micsoda kalandokba keveredtünk. Volt, ahol a lány apja vasvillával kergetett ki minket az udvarról” – emlékezett.

Hajdani filmforgatás

Azt is elmesélte, annak idején nem tellett óriási májuskosárra, ezért a görömbölyi erdőbe jártak ki faágat vágni, azt díszítették fel a lányos háznál.

A régi szokások mellett pedig egy érdekességet is elárult Pista bácsi a diákoknak: 1953-ban a görömbölyi erdő mögötti területen forgatták a Rákóczi hadnagya című filmet. „Azt tudni kell, azért is itt készült a film, mert 1848-ban Görgey csapatai itt állomásoztak. A forgatás miatt három hónapra megalakult egy huszárezred, ők minden reggel gyalog, dalolva jöttek a laktanyából Görömbölyre” – mondta a diákoknak a helytörténész.

A filmforgatás minden diákot kíváncsivá tett, többen jelentkeztek is, hogy megkérdezzék, hogyan zajlott akkoriban a forgatás. Nehezen tudták elképzelni, hogy számítógépes trükkök hiányában szinte valódi csatajelenetet játszottak el a színészek.

Az óra végére pedig jutott egy kis éneklés is, régi dalok – háborúról, lányokról, szerelemről, és persze Görömbölyről – csendültek fel Pista bácsi előadásában.

– N. Szántó Rita –








hirdetés




hirdet�s