Délutánra tele lesz a teleház

Tiszaeszláron a település központjában található a teleház. A hétköznapi délelőttökön kevesen térnek be, hiszen az általános és a középiskolás diákok még a padokban ülnek, a felnőttek pedig még a határban vagy a ház körül dolgoznak.

2002 óta működik a településen teleház – tájékoztatta szerkesztőségünket Tóth Ágnes, a teleház munkatársa.

Az intézmény folyamatosan bővült gépekkel, s bekapcsolódtunk az eMagyarország pont hálózatba is. Akkor kaptunk két Pentium 4-es gépet. A gépek hálózatban vannak összekötve. Az internet ingyenes, főleg a diákok élnek vele. Van fénymásolónk is, amellyel faxolni is lehet. Beszereztünk egy KRESZ-vizsga programot is, a felnőttek körében nagy az érdeklődés iránta. Jó lenne egy másik gépre is rátenni, de bizony elég drága. Sok gazda a gazdálkodási napló miatt jön hozzánk, letöltik, kinyomtatják, sőt a napló le is ellenőrizhető a gépen. Mások chatelnek, ösztöndíj-pályázatokat keresnek. Délutánra benépesül a teleház, olyankor már kevés is a gépek száma. Olyankor gyakrabban váltják egymást a fiatalok, hogy mindenki a géphez kerülhessen. Folyamatosan figyeljük a pályázati kiírásokat, hogy bővíthessük a gépállományt. Pályázati figyeléssel is foglalkozom, ha találok egy érdekeset, küldöm az iskolának vagy a polgármesteri hivatalnak. Aszalósné Horváth Enikő vezetővel ketten vagyunk alkalmazásban, így sikerült megvalósítani a hosszabb nyitvatartást.

– M. Magyar László –








hirdet�s