Debreceni frizbis siker Csehországban

Akt.:
Debreceni frizbis siker Csehországban
© Fotó: Debreceni Frizbi Sportegyesület
Debrecen – A Debreceni Frizbi Sportegyesület csapatai ötödik és hetedik helyezést szerezek az Európai Ultimate Bajnoki Sorozat kvalifikációs fordulóján.

Az Európai Ultimate Bajnoki Sorozat kvalifikációs fordulójának a csehországi Sardice városa adott otthont május 19-20-án. A DFSE a verseny női és férfi mezőnyben is érintett volt, és mindkét divízióban a középmezőnyben végzett. A hölgyek az ötödik helyezést szerezték meg, a férfiak hetedikek lettek.

„A lányok és fiúk is elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a hétvégén” – fogalmazott Veres Balázs, az egyesület egyik edzője. – Bár csak a lejátszott meccsek felét tudtuk megnyerni, az elért eredmény mindenképp siker, hiszen nagyon fiatal alakulatokkal vettünk részt a versenyen, és a legtöbb versenyzőnknek ez volt az első szereplése a versenysorozatban. Jól látszik, hogy a tavalyi ifi Európa-kupa-siker nagy lökést adott a játékosoknak, és a fiataloknak immár a felnőttek között is vannak nemzetközi tapasztalataik. Lépésről lépésre haladunk, és a cél az, hogy jövőre még előrébb végezzünk a sorozatban – mondta a tréner.

A játékosok nem sokáig pihenhetnek, hiszen pénteken lesz az egyetemi csapatok országos bajnoksága, majd júniusban a felnőtt és junior országos bajnokság következik.

– Debreceni Frizbi Sportegyesület –