“Debrecenben visszavágunk!”

Simon Attila
Simon Attila
Egygólos debreceni győzelem született a Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésén, a hazai közönség mégis tapsolva énekelte a lefújás után: “Debrecenben visszavágunk!”.

Vége a mérkőzésnek, a Debrecen várhatja előnyből a jövő szerdán megrendezésre kerülő visszavágót.

85.p.: A véghajrában aztán a Loki döntésre vitte a dolgot: a 85. percben Zsolnai indításával Sidibe lépett ki, majd balról, 12 méterről kilőtte a hosszú sarkot . Az állás 0-1 a Debrecen javára.

75.p.: Dzsudzsák húzott el a bal oldalon, az alapvonalról középre adott, Szalma könnyedén húzta le a labdát.

73.p.: Sipeki ugratta ki a leshatáron kilépő Simont, aki lerázta magáról Komlósit, a kifutó Csernyánszkiban azonban ismét elakadt a lövés. Elképesztő, amit a vendégek kapusa az utóbbi percekben művelt…

72.p.: Foxi fejelt le maga elé egy magas labdát, majd Douva elé tálalt, aki 13 méterről lőtt, Csernyánszki bravúrral védett.

60.p.: A második játékrész első szakaszában a Loki dominált: Dzsudzsák egy szabadrúgásból legurított labdát rakétázott Szalma kapujára, a hazai kapus azonban védeni tudott, s hárította Zsolnai duplázását is. A Diósgyőr Simon révén válaszolt: a csatár 8 méterről lőtt Csernyánszki kezébe. A DVSC mestere,Miroslav Beránek az 55. percben kettős cserére szánta el magát: Sándor Tamás és Ibrahim Sidibe is a pályára lépett.

45.p.: Az első félidő hajrájában kissé csapkodóvá vált a játék, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. Egyik gárda sem tudott a másik fölé kerekedni, ahogy mondani szokták, inkább a küzdelem dominált. A 40. perc után aztán a Diósgyőr került némi fölénybe, s Douva révén ziccerbe is került: Csernyánszki bravúrral védte a hazai csatár 9 méterről leadott próbálkozását. A szünetre így gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.

30.p.: Diósgyőr-DVSC 0-0 A találkozó második negyedórájában inkább a Loki előtt nyíltak lehetőségek Zsolnai és Tchana révén, ám a hazaiak is lelkesen hajtottak, így összességében élvezetes volt a meccs.

A 26. percben aztán nagy indulatokat kavartak az események: egy pontrúgást követően Katona fejelt a Loki kapujába, ám a játékvezető lesállás miatt – jogosan – nem adta meg a Diósgyőr gólját. A hangulat mindenesetre egyre paprikásabb lett.

15.p.: Labdarúgó Magyar Kupa elődöntő, első mérkőzés: DiósgyőrDVSC 0-0.

A Diósgyőr otthonában vendégszerepel a jó néhány szurkoló által támogatott, több, nem alapembernek számító játékost kezdőként felvonultató Loki kedden este, a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A jó hangulatban kezdődő találkozó első negyedórájában mindkét csapat serényen próbálkozott, ám a jó iram ellenére nem sok eredménnyel.

1. p.: A DVTK kezdte a mérkőzést.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó Magyar Kupa, Elődöntő, első mérkőzés:

Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 0-1 (0-0)

Diósgyőr, 5000 néző, Jv.: Gergely S. (Kispál R., Farkas B.)
DVTK: Szalma – Farkas V., Katona, Hegedűs, Rubint – Vitelki, Sipeki, Sadjo – Foxi – Douva, Simon A. Vezetőedző: Csank János
DVSC: Csernyánszki – Bernáth, Mészáros, Komlósi, Takács – Kiss, Vukmir, Leandro, Dzsudzsák – Zsolnai, Tchana. Vezetőedző: Miroslav Beránek

Csere: Takács helyett Sándor T. és Tchana helyett Sidibe az 55., Kiss helyett Dombi a 75., Simon A. helyett Binder a 86. percben
Gólszerző
: Sidibe (85.)
Sárga lap: Takács (26.), Rubint (34.), Sidibe (56.)



További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdet�s