DEAC: Patonay Imre távozott a cívisvárosból

DEAC: Patonay Imre távozott a cívisvárosból
© Fotó: bb1.hu
Debrecen – A szakmai tanácsadó családi okok miatt hagyta el Debrecent.

A DEAC kosárlabda szakosztályának szakmai tanácsadója, Patonay Imre a héten családi okokra hivatkozva jelezte a klub vezetése felé távozási szándékát – írja a deacbasket.hu. A magyar kosárlabdázás legendája egy évet töltött el Debrecenben, az első közös szezonban tevékeny részese volt a bentmaradás kiharcolásának, míg bő egy hete Magyar Kupa-bronzérmet ünnepelhetett a csapattal.

Sokat köszönhetnek neki

„Nagyon sokat köszönhetünk neki, hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt, hogy itt dolgozott velünk. Egy dologgal sajnos nem lehetett mit kezdeni, Körmendet nem tudtuk közelebb hozni Debrecenhez, a folyamatos utazgatás pedig érthető módon nagyon megterhelő volt számára. Családi okok miatt neki rendszeresen haza kellett utazni, próbáltuk mindenben támogatni, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a döntését” – mondta a szakember távozásáról Becsky István szakosztályvezető.

„Meglátásom szerint nagyon jól működött közötte és az edzői stáb között a kémia. Bár szakmailag sok mindent máshogy láttak, az eredmények azt gondolom, hogy bizonyítják, hogy mindez csak előre vitte a debreceni kosárlabdázást. Bár tudjuk, hogy ő a körmendi kosárlabda ikonja, remélem, hogy nem sértünk meg senkit, ha a mi büszkeség falunkra is felkerül. Bízunk benne, hogy ő is úgy érzi, hogy a debreceni kosárlabda újbóli felemelkedésének ő is részese volt. Szeretnénk majd a közeljövőben tőle méltóképpen elbúcsúzni” – zárta szavait a DEAC vezetője, aki a Naplónak elárulta, nem tervezik senkivel betölteni a szakmai tanácsadói posztot egyelőre.

HBN


Velkey János szerint megérdemelten szerezték meg a harmadik helyet
Debrecen - Velkey János elmondta, nagyon boldogok, hogy bronzérmet szereztek. Történetében először jutott be a DEAC férfi kosárlabdacsapata a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa nyolcas döntőjébe, és rögtön bronzéremmel tette le a névjegyét. Múlt hétvégén, a győri Audi Arénában gyűlt össze ...