DEAC: DeShields bizonyítani akar

Akt.:
Keron DeShieldsre jó benyomást tett korábban a debreceni kosárcsapat
Keron DeShieldsre jó benyomást tett korábban a debreceni kosárcsapat - © Fotó: DEAC
Debrecen – A hátvédnek tetszett, amit felvázoltak neki, így szívesen szerződött a cívisvárosba.

Hétfőn átesett az orvosi vizsgálatokon Keron DeShields, a DEAC legújabb szerzeménye. A 25 éves amerikai játékos a sikeres felmérés után nyomban csatlakozott csapattársaihoz, és amennyiben sikerül a héten elintéznie a papírjait, a szombati Alba Fehérvár elleni hazai mérkőzésen már be is mutatkozhat.

A hátvéd számára nem ismeretlen a magyar bajnokság, hiszen a szezont Jászberényben kezdte, de négy meccs után – melyeken csaknem 18 pontot átlagolt – távozott a csapattól. Bevallása szerint a kosaras maga sem gondolta volna, hogy ilyen hamar ismét Magyarországon találja magát.

Régi játszótárs

– Az előszezonban többször is játszottam a DEAC ellen, egyszer Debrecenben, egyszer pedig a Göcsej Kupán, sőt a bajnokságban is találkoztunk, és tetszett, amit láttam – elevenítette fel az emlékeket DeShields a DEAC honlapjának. – Így amikor megkerestek, tudtam, hogy jó helyre kerülök, a menedzsment és az edzők is szimpatikusak voltak, nagyon előremutató volt, amit felvázoltak nekem. Ezen kívül Isaiah Armwoodot már régről ismerem, hiszen egy városból származunk, ő is csupa jót mondott Debrecenről és a klubról.

Amikor gyerekek voltunk, sokszor játszottunk egymás ellen, és mivel ő is jó volt, és csak egy évvel idősebb nálam, ezért korosztályos All-Star gálákon is szerepeltünk együtt. Nagyon örülök neki, hogy van egy régi barátom a csapatban, akivel egy helyről származunk, sokkal egyszerűbb így bekerülni egy új közegbe.

Bizonyítana

A játékos noha játszott négy mérkőzésen már az idén, még nincs tisztában a magyar bajnokság erejével, emiatt arra sem tudja a választ, milyen helyezést érhet el a DEAC a bajnokság végén.

Én egy olyan játékos vagyok, aki csak a kemény munkában hisz, és úgy is dolgozik.”

Szeretném, ha a lehető legtöbb mérkőzést meg tudnánk nyerni. Egyénileg pedig nem csak a kosárlabdapályán van bizonyítani valóm, szeretném megmutatni a környezetemnek, a csapatnak, az edzőknek, a szurkolóknak és mindenkinek, hogy milyen a személyiségem, főleg a Jászberényben történtek miatt – fogalmazott az egyetemi honlapnak DeShields.

HBN


Fazekas Csaba távozott

Az idény elején nagy reményekkel szerződtetett Fazekas Csaba a több játéklehetőség reményében visszaigazolt nevelőegyesületéhez, a Nyíregyháza Blue Sharkshoz. A fiatal játékos már a legutóbbi Atomerőmű SE elleni bajnokin sem volt a DEAC keretében, hiszen addigra a két klub szinte már mindenben megegyezett egymással. Az átigazolás a hét elején hivatalossá vált, így minden akadály elhárult az elől, hogy a bedobó szombaton a pályán segítse új csapatát a Bonyhád elleni hazai mérkőzésén.

A szerzemény (jobbra) 25 éves
Debrecen - Százkilencven centis amerikai játékossal erősített az egyetemi csapat. Ismét feltöltötte a negyedik idegenlégiós helyet a keretben a DEAC kosárlabdacsapata: Keron DeShields személyében újabb amerikai kosarast igazolt a cívisvárosi alakulat. Az egyes és kettes poszton bevethető játékosn...








hirdetés










hirdet�s