De nehéz az iskola táska – az önkormányzat Bergendyék gimnáziumát is bezáratná

A “De nehéz az iskola táska…” kezdetű, közismert Bergendy dalt ihlető iskola gimnáziumi részének tervezett megszüntetése miatt tiltakoznak csütörtökön Budapesten. A XI. kerületi önkormányzat pénzügyi okokból nemcsak a középiskolai tagozatot zárná be, hanem az általános iskolai részt is összevonná egy másik intézménnyel. A Betlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium megmentése érdekében az oda járó diákok közismert szülei, színészek és zenészek lépnek fel az iskola udvarán délután 3-tól.

Az újbudai önkormányzat a következő tanévtől kezdve kimenő rendszerben, 2013-ra szüntetné meg a gimnáziumi tagozatot, az általános iskolát pedig a Keveház Utcai Általános Iskolával vonná össze. Az intézmény jövőre lesz 120 éves, a kihasználtság pedig a demonstráció szervezői szerint több mint 100 százalékos.

A csütörtöki rendezvényen fellép Molnár András, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Kubik Anna színművész, majd Bergendy István és Bergendy Péter következik. Annak idején ez az iskola ihlette a “De nehéz az iskola táska…” kezdetű közismert Bergendy-dalt. Ebbe az iskolába járt Bergendy Péter fia is, aki azóta rendező lett, az ő nevéhez fűződik az Állítsátok meg Terézanyut! című film is.








hirdetés




hirdet�s