Molnár Csaba: strukturális változásokra van szüksége az MSZP-nek

By Olajos Katalin
Szeged, 2011. június 22., szerda (MTI) – Mélyreható átalakulásra, strukturális változásokra van szüksége a szocialista pártnak – jelentette ki Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke szerdán Szegeden.

A Fidesz támogatottsága folyamatosan kopik, a kormánypártot az elmúlt évben egymillió szavazó hagyta el, az MSZP ennek ellenére nem tudta érdemben növelni bázisát – mondta a politikus a platform szegedi csoportjának fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján.
    Magyarország egyre kevésbé választja a Fideszt, de odáig még nem jutott el, hogy az MSZP-re voksoljon – fogalmazott a politikus.
    A Demokratikus Koalíció Platform azért kezdeményezte a szerdán indult, és jövő hét keddig tartó pártszavazást, hogy elindítsa az MSZP átalakulását, amely nyomán a párt erős, demokratikusan működő, erkölcsös szervezetté válhat – közölte Molnár Csaba.

Az MSZP átalakítására 2011-12-ben van lehetőség

    A hat kérdésből három azt célozza, hogy eltávolítsa a korrupt, tisztátalan párt igaztalanul az MSZP-re ragasztott bélyegét. A kérdések másik fele az MSZP demokratikusabbá válására mutat, elfogadásuk esetén a fontos döntéseket nem delegált küldöttek, hanem közvetlenül a tagság hozná meg, s a vezető tisztségviselőket is ők választanák – tudatta az alelnök.
    Molnár Csaba szerint a szocialista párt átalakítására 2011-12-ben van lehetőség, közvetlenül a választási kampány előtt már nem lehet megtenni.
    Az alelnök fontosnak tartja azt a kongresszusi döntést, amely a pártszavazáson felvetett témákban elindította az alapszabály módosítás előkészítését. Ez rácáfolt azokra a korábban hallott véleményekre, melyek szerint a feltett kérdések nem az MSZP valós problémáival foglalkoznak – tette hozzá.

Címkék: ,


.
BOON.HU






hirdetés