Interjú: Fundación

Akt.:
Interjú: Fundación
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a fiatal miskolci lemezlovas Fundacion volt, aki többek között mesélt a maga által szervezett “Matiné” nevű partysorozatról is a hallgatóknak.

Szabi: Hogyan telt az elmúlt fél éved?

Fundacion: Az elmúlt félévem, egy kiemelkedően tartalmas időszak volt, nagyon mozgalmas és nagyon izgalmas is egyben. Több európai elektronikus zenei piacot látogattam meg tapasztalat és élményszerzés céljából. Nagyon sok időt töltöttem a számomra új elektronikus zenei irányzatok kutatásával és ezalatt az idő alatt szinte teljesen sikerült kialakítanom azt a zenei irányvonalat, amit a jövőben képviselni szeretnék.
www.mixcloud.com/fundacion

Szabi: Matiné néven egy egészen új zenei programot hoztatok Miskolcra. Hogyan jött az ötlet, és mit kell tudnunk a rendezvényről?

Fundacion: Az elmúlt időszak piackutatásában Miskolc is szerepet játszott, ezután úgy gondoltuk, hogy van ötletünk és megszínezzük vele a miskolci elektronikus zenei szcénát. Ez lett a Matiné. A Matiné egy délutántól kezdődő és estig tartó szabadtéri elektronikus zenei rendezvény, amit az általunk képviselt zenei irányvonallal színesítünk meg. Az eseménynek a Helynekem terasza ad otthont, augusztus 1-jén már második alkalommal.

Szabi: Hogy látod, az emberek mennyire nyitottak az ilyen jellegű megmozdulásokra és mennyire engedik magukhoz közel az effajta igényes elektronikus zenét?

Fundacion: A közönség számára egyenlőre újdonság a nappali megmozdulás, viszont minden kilátogatónak tetszik a kezdeményezés. Úgy gondolom csak idő kérdése és egyre nagyobb vonzása lesz a nappali partyknak ebben a térségben. Gyertek el matinézni, mi már tudjuk mi kell nektek! 🙂 Külföldön több nagyvárosban is imádják az emberek, hogy nem csak éjszaka lehet táncolni, hanem nappal is. Hatalmas érzés a naplemente alatt játszani a közönségnek és már maga ez a látvány is sok-sok élményt ad az embereknek.

Szabi: Tervek?

Fundacion: Folytatni szeretném az európai e-zenei piacok feltérképezését és a tapasztalt dolgokat szeretném átültetni a saját rendezvényeinkbe, amivel még jobb bulikat hozhatunk el a miskolci közönségnek.:)

Szabi: Köszönöm a beszélgetést, további Sikereket!

www.soundcloud.com/fundacion

https://www.facebook.com/events/913261088750215/



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

.
BOON.HU






hirdetés