Friss hírek

2009.03.16. 16:48

A Magyar Gárda után takarított az SZDSZ Új Generáció

<p>Az SZDSZ Új Generáció képviselői és körülbelül egy tucat szimpatizáns jelképesen felmosta hétfő délután a fővárosi Hősök terén azt a területet, ahol vasárnap a Magyar Gárda avatott új tagokat. Az akciót "Lemossuk a gyalázatot" címmel hirdették meg az interneten. Mint kiderült: a fiatalok komolyan vették a feladatot, a felmosóvödrökben valódi tisztítószer volt, és néhányan még a kordonok helyét jelző fehér matricacsíkokat is felszedték.</p>

A Magyar Gárda március 15-e alkalmából 500 új tagot avatott vasárnap délután egy órakor a Hősök terén, amelyet erre az időre kordonokkal vettek körül. A rendezvényen körülbelül 3 ezer ember vett részt, rendbontás nem volt, de két embert elvittek a közelből a rendőrök.

Az az eszme, amit a Magyar Gárda megtestesít, nem való sem a Hősök terére, sem más közterületre - mondta az SZDSZ Új Generáció elnöke a Független Hírügynökségnek hétfőn. Léderer András emlékeztetett arra, hogy a szabad demokraták ifjúsági szervezete számos neves közéleti szereplővel együtt már a gárda másfél évvel ezelőtti megalakulásakor tiltakozott a szervezet nézetei ellen. Azóta az Új Generáció több olyan településre is ellátogatott, amelyet előzőleg a gárda "piszkított be", hogy jelképesen megtisztítsa azt - mondta. Példaként Tatárszentgyörgyöt, Pátkát és Kerepest említette Léderer András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!