Damu Roland per: zárt tárgyalás lesz

Damu Roland per: zárt tárgyalás lesz
Budapest (MTI) – Zárt tárgyalást rendelt el a Damu Roland televíziós sorozatszínész ellen erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőügyben csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Szabó Noémi bíró a tárgyalás első napján bejelentette: “a nyilvánosságot erkölcsi okból a tárgyalás egészéről kizárja a bíróság”. Mint mondta, a tárgyalás résztvevői “semmilyen tájékoztatást a sajtó és senki részére nem adhatnak”. Erre a védelem figyelmét külön felhívta azzal az indoklással, hogy a sajtóban már most lehet olvasni a tanúvallomások szó szerinti idézeteit, amelyek “az ügyvéd úrtól származnak”. Elmondta azt is, hogy Damu Roland perében a zárt tárgyalást a védelem indítványozta. Az ítélethirdetés nyilvános lesz – tette hozzá.

Címkék:







hirdet�s