Dallal, klippel a szegénység ellen

Videoklipet forgatott a Romano Teatro
Videoklipet forgatott a Romano Teatro
Miskolc – Videoklipet forgatott a Romano Teatro miskolci amatőr színtársulat szombaton a Városház téren.

A roma és nem roma fiatalokból álló csoport vezetője, Horváth Zsolt portálunknak elmondta: új bemutatóra készülnek, december 18-án szeretnék megmutatni a közönségnek először A roma római című új darabjukat. A zenés művet közösen írták a társulat tagjai, a mostani felvétel pedig arra szolgál, hogy a szegénységről és éhezésről szóló dalukat és most már videoklipjüket a színdarab végén lejátsszák.

A dal megtalálható az Európai Unió honlapján is, mivel az unió pályázatot írt ki a témában, a társulat pedig elküldte a közös szerzeményt. Horváth Zsolt hozzátette: dalukkal szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a nehéz helyzetben lévő embertársainkon segíteni kell, nem pedig elfordulni tőlük.

 








hirdet�s