Mezőkövesd Zsóry FC

2020.02.08. 09:00

Minden fegyverüket bevetik

A második és a harmadik helyezett találkozóját a forduló rangadójának nevezi a futballszakma.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM-archívum

Az NB I.-es bajnokság 20. fordulója idegenbe szólítja a sárga-kékeket, akik 17 órától a Mol Fehérvár FC-vel meccselnek. Ami pár éve még teljességgel elképzelhetetlen volt a magyar fociban, mára valósággá vált: a Mezőkövesd Zsóry FC stabilan őrzi harmadik helyét a táblázaton és egyenesen „sanyargatja” az előtte állókat. A székesfehérvári mérkőzés után ráadásul fordulhat a kocka, vendéggyőzelem esetén a két gárda helyet cserél, ez pedig a kisvárosi klub nagy dicsérete – ugyan ki számított erre a rajt előtt.

Bizonytalanság

Amióta Kuttor Attila a „matyók” vezetőedzője, nemcsak szűkszavúságával tűnik ki a kollégái közül, hanem azzal is, hogy alapvetően soha nem téved. Az Újpest FC elleni, kedd esti fellépésük előtt a bizonytalanságról beszélt, az eredmény megjósolhatatlanságról értekezett, és ismét igaza lett. Hiszen ha Cseri lövése a kapufa helyett bemegy, óriási lépésfórba kerülnek az otthoniak, de a tétel a másik oldalra is igaz: 1–2 után Novothny labdáját ugyancsak a léc hárította…

– Ugye-ugye, hogy nem a légből kapom elő a gondolataimat – érvelt szavai mellett a tréner. – A honi élvonalban, még a Kaposvárt is beleszámítva, bármi benne van. Kiegyensúlyozottság jellemzi a mezőnyt, a legtöbb esetben nem számít a hazai pálya vagy a vendégszereplés. Nézzük ugyanezt a tételt a számok nyelvén: mi 6 tavaszi ponttal vártuk az Újpestet, amely 0 egységgel érkezett hozzánk, erre mi történt: kétszer is hátrányból kellett felállnunk.

A menekülési útvonal ürügyén szóba hoztuk Guzmicsot, mondván, nagyon hiányzott a védelem tengelyéből, de nem nyertünk:

– Jóllehet kétségtelen, hogy komoly futballistáról van szó, de a meccs nem azon múlt, hogy pályán volt avagy hiányzott. A kedd este olyan időszakot jelentett, amikor a semmiből is tudtunk gólt kapni, aztán – és ez a dicséret – keményen dolgoztunk azokért a lehetőségekért, amelyekből születtek a góljaink.

Jottányit sem engednek

A szakvezetőből soha nem könnyű „kiszedni” az előttük álló mérkőzésre vonatkozó taktikai elképzeléseket, ezért logikai alapon bedobtuk saját elképzelésünket: szívós ellenállás, kemény védekezés, majd gyors kontratámadások, hiszen a felsoroltak végrehajtására nem csupán a várható kezdőcsapatuk tagjai, hanem a keretük összes labdarúgója alkalmas.

– A mi filozófiánk nem ez – folytatta Kuttor Attila. – A saját játékunkat akarjuk előadni, ezzel szeretnénk eredményes futballt játszani, de ha rákényszerülünk, készséggel elismerem, hogy tudunk az említett fegyverrel is élni. Nyugalom pedig nincs, nem létezik, hiszen messze van a bajnokság vége, estek már ki vagy kerültek nehéz helyzetbe hozzánk hasonló magasságból csapatok, így aztán a koncentrációs képességünkből jottányit sem engedünk.

A kövesdiek közül Guzmics combsérülése, Szeles pedig sarokcsontműtétje miatt nem szerepelhet, Vadnai pedig öt sárga lapja miatt hagyja ki a fordulót.

A kezdőcsapat

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Szappanos – Farkas D., Nesterov, Katanec, Silye – Cseri, Berecz Zs., Karnitsky, Besirovic – Zivzivadze, Nagy D.

Az NB I. 20. fordulójának szombati programja

17.00: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC

17.00: Mol Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC

17.00: Paksi FC – Puskás Akadémia FC

17.00: Kisvárda Master Good – Kaposvári Rákóczi FC

17.00: Budapest Honvéd – Zalaegerszegi TE FC (az Új Hidegkuti Nándor Stadionban)

Az Újpest FC – Ferencvárosi TC mérkőzést a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában