Csütörtök délutántól már egy sávon járható az M7-es a Balaton felé

A rossz időjárás ellenére a határidőhöz képest egy nappal korábban, már csütörtökön befejeződik az M7-es autópálya felújításának első üteme. Ez többek között azt jelenti, hogy az eddig az M1-esre terelt, Balaton felé tartó autósok egy sávon már az M7-esen is közlekedhetnek.

Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: bár az esőzések miatt egy nappal később kezdődött az M7-es 12. és 17. kilométere közötti felújítás a kivitelezők munkájának köszönhetően, akik két műszakban teljes kapacitással, este 10-ig 11-ig dolgoztak, sikerült elkészülni az első szakasszal. Hozzátette: jó esély van arra, hogy a második szakasszal is időben végeznek, sőt, a teljesen felújított 5 kilométeres vonalat, amelynek beruházási költsége 270 millió forint, a szeptember 18-i határidő előtt át tudják adni a forgalomnak.

Augusztus 22-én zárták le teljesen az M7-es Balaton felé vezető pályáját, ahonnan az M1-esre terelték a forgalmat, onnan pedig az M0-son lehetett visszajutni az M7-re. A szóvivő szerint az eddigi legnagyobb forgalomelterelés a várakozásoknál kedvezőbben alakult: nem okozott nagyobb torlódásokat, az autósok utazási ideje átlag 10 perccel hosszabbodott meg emiatt. Hozzátette: Azzal, hogy csütörtök délután az elterelő út mellett egy sávon az M7-esen is lehet közlekedni még jobban enyhül a forgalom.

Az autósok tájékozódását egy óriáskivetítő is segíti – mondta a szóvivő. Az M1-M7 elválási pontjánál elhelyeztek egy 30 négyzetméteres óriáskivetítőt, amelyen az elterelésről, lehetséges útvonalakról informálják az autósokat.