Csupán egy vendégsiker a megyei I.-ben

Sajóbábony – Tarcal 2-0 (1-0)
Sajóbábony – Tarcal 2-0 (1-0)
A labdarúgó megyei I. osztályban hétközi fordulót rendeztek szerdán. A 7. kör eredményei.

Bükkábrány – Tállya 1-2 (1-2)
Bükkábrány, 100 néző. V.: Petus.

Bükkábrány: Jaksi A. – Nagy L., Gyöngy I., Moroncsik, Vasas, Nagy M. (Markó), Vodicska, Vígh, Kánya, Titkó (Ménes), Szurdok. Játékosedző: Vígh Ferenc.
Tállya: Kristóf – Bodnár, Takács, Paranai, Tóth, Szárnya, Mihálszki N. (Orosz), Pál (Szentirmai), Kovács, Kiss (Pachinger), Vaszily (Huszti). Játékosedző: Pachinger János.
G.: Vígh (11-esből), ill. Mihálszki N., Kiss.
Jók: Moroncsik, Gyöngy, Vodicska, ill. Kristóf, Paranai, Takács, Tóth, Kovács, Bodnár.
Ifi: 1-0.

Vígh Ferenc: – Az első 10 percben kapott két gól rányomta bélyegét a mérkőzésre, utána kezdtünk magunkhoz térni, és úgy érzem a játék képe alapján megérdemeltünk volna legalább egy pontot, de ilyen a futball.
Pachinger János: – Az első 20 percben kitűnően játszottunk, a hazaiak szépítő gólja után csapatjátékunk visszaesett, de egy hajtós, küzdelmes, kemény mérkőzésen sikerült begyűjteni a három pontot.


Tiszalúc – Szalonna 4-3 (1-1)
Tiszalúc, 100 néző. V.: Kujbus.

Tiszalúc: Kónya – Olajos, Sándor, Simon, Roha, Vadász, Pálinkás (Suller), Macsó, Végső, Horváth S. (Lövei), Sipos (Horváth T.). Edző: Majdanics Péter, Sándor Zsolt.
Szalonna: Kálló K. – Váradi, Kertész Gy., Horváth B., Kálló A., Kalocsai B., Lakatos Cs. (Kálló Sz.), Hankó, Kálló G., Kertész A., Csemer. Elnök: Kertész Gyula.
G.: Sipos (2), Végső, Vadász, ill. Kálló A., Kálló G., Csemer.
Jók: Sipos, Macsó, Végső, ill. senki.
Ifi: 4-2.

Majdanics László, elnök: – A gyenge helyzetkihasználásunk majdnem megbosszulta  magát.
Kertész Gyula: – Megint óriási hibák miatt kaptunk ki. Kétgólos hátrányt ledolgoztunk, de egyszerűen nem tudunk úgy játszani, hogy ne hibázzunk. Összességében nem érdemeltünk vereséget, a foci törvénye érvényesült.


Mezőcsát – Tomor-Lak 2-2 (1-0)
Mezőcsát, 100 néző. V.: Demeter.

Mezőcsát: M. Varga G. – Bedécs, Molnár K., Farkas T., Szombati, Bodzán (Farkas Z.), Csapó, Sipos (Molnár J.), Lakatos J., Gáspár (Barna), Rontó. Edző: Szombati Csaba.
Tomor-Lak: Simon – Kuron, Illés, Siroki, Szita, Barta, Kalász (Dobondi), Tóth, Ádám (Szemán), Szabó J. (Ártim), Mikó. Elnök: Szilvai Attila.
G.: Gáspár, Bedécs, ill. Tóth, Dobondi.
Jók: Bedécs, Szombati, Csapó, ill. Simon, Kuron, Szita, Tóth, Dobondi.
Ifi: 0-1.

Szombati Csaba: – Éreztem, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a vendégek nem a tudásuknak megfelelő helyet foglalják el a tabellán. Ennek ellenére meg voltak a lehetőségeink, hogy eldöntsük a mérkőzést, nem tettük, így örülhetünk az egy pontnak.
Szilvai Attila: – Az első félidőben nagyon tompák voltunk, a másodikban pontosabban játszottunk, fordítottunk, de az utolsó pillanatban megint figyelmetlenek voltunk, így nem sikerült a bravúr.


Sajókaza – BTE Edelény 2-1 (1-1)
Sajókaza, 200 néző. V.: Kálmán.

Sajókaza: Tarr – Asszony, Rimavölgyi, Nagy, Harnócz (Molnár), Zuti, Takács, Kiss, Poszuk (Kakszi), Tátrai, Kocsi. Edző: Sándor Zoltán.
Edelény: Ihász – Gogolya, Barbarits, Hársasi, Molnár D. (Kecskeméti), Gál, Béres (Molnár G.), Konyha, Pavlánszki, Kótai F., Sikur. Csapatvezető: Göndör Judit.
G.: Rimavölgyi, Kiss, ill. Sikur.
Jók: Asszony, Zuti, Tátrai, Kocsi, ill. senki.
Ifi: 2-2.

Sándor Zoltán: – A mérkőzés legelején hátrányba kerülni nem éppen kellemes dolog, viszont játékosaim oroszlánként küzdöttek, és megfordították az eredményt, egy szintén „dolgos” csapat ellen.
Göndör Judit: – Mindkét mérkőzés tanulságosan alakult. Lesek, meg nem adott gólok, szabálytalanságok, érdekes ítéletek, melyek döntő helyzetekben hátrányba hoztak minket. A két csapat sportszerűen és lelkesen küzdött a folyamatos játékra alkalmatlan pályán, s bár a döntetlen igazságosabb lett volna, gratulálunk a Sajókazának és saját fiataljainknak is.


Sajóbábony – Tarcal 2-0 (1-0)
Sajóbábony, 100 néző. V.: Szabó.

Sajóbábony: Grolmusz – Tóth I., Nagy, Tóth T., Mizser, Novák, Nyeste (Szamkó), Lénárt, Túróczi (Schmidt), Sári (Erdei-Nagy), Demeter. Edző: Tóth István.
Tarcal: Jósvai – Konkoly, Marton, Mózes, Lapis, Dorogi, Papp (Rátkai), Kalász (Tóth), Bodnár, Szutorcsik (Király), Buri. Edző: Csehi László.
G.: Demeter (2).
Jók: Grolmusz, Tóth I., Lénárt, Demeter, Novák, Nagy, ill. az egész csapat.
Ifi: 3-1.

Tóth István: – Nehéz talajú pályán egy  masszív csapat ellen sikerült itthon tartani a három pontot. A helyzetkihasználásunk még mindig nem megfelelő. További sikereket a sportszerű ellenfélnek.
Csehi László: – Szerintem jól helytálltunk a listavezető otthonában viszont góllövőink hiányában ez csak erre volt elég. További sok sikert a hazaiaknak.


AbaújszántóNyékládháza 1-1 (1-1)
Abaújszántó, 70 néző. V.: Nagy R.

Abaújszántó: Szerencsi – Bodnár V., Dóczi, Mató, Müller, Konyecsnyik, Lehoczki, Pocsai, Kocsis, Takács (Matisz), Jakab. Edző: Gyulai József.
Nyékládháza: Bukta – Bányai, Filep, Gilányi, Kavalyecz (Szabó), Gulya, Pálinkás, Molnár (Bóta), Banu, Balázs (Bacsó), Mida. Edző: Túróczy Attila.
G.: Mató, ill. Molnár.
Jók: az egész csapat, ill. Bukta, Bányai, Filep, Gilányi, Gulya.
Ifi: 4-5.

Gyulai József: – Ma végre igazi csapatként funkcionáltunk, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született egy jó Nyék ellen.
Túróczy Attila: – Az első félidő a hazaiaké, a második a miénk volt, de a kapufáról kétszer is kifelé pattant a labda. Összességében reálisnak tartom a döntetlent.


Encs – Aszaló 5-2 (2-1)
Encs, 70 néző. V.: Jakkel.

Encs: Hegedűs – Fülöp, Orosz, Kosztek (Czernai), Gregó, Horváth (Pásztor), Kuremszki (Konkoly), Gallyas, Molnár, Tóth, Tóbiás. Edző: Kuszkó Sándor.
Aszaló: Lövei – Földvári, Tóth, Baráth, Sukály, Meczkó, Kispál (Kiss), Balogh (Czimbalmos, Sós), Bari, Mészáros, Lajtos (Glonczi). Edző: Szlifka Miklós.
G.: Gallyas (2), Gregó (2), Kosztek, ill. Bari, Lajtos.
Kiállítva: Lövei (70.).
Jók: Tóbiás, Kosztek, Gregó, Gallyas, Molnár, Fülöp, ill. Mészáros, Meczkó, Sukály.
Ifi: 2-1.

Kuszkó Sándor: – Időnként már jól játszottunk, bár a vezetés inkább minket zavart meg. Remélem, ez a győzelem visszavisz a rendes kerékvágásba.
Szlifka Miklós: – Kapusunk kiállítását erősnek találom. Vészkapussal csak erre futotta erőnkből.


SárospatakSátoraljaújhely 0-0
Sárospatak, 200 néző. V.: Kassai Á.

Sárospatak: Braun – Szőke, Szabó S., Espák, Lukács, Kecskés (Zsófi), Sikorszki G., Kerékgyártó Cs. (Pothurszky), Sikorszki P. (Géczi), Vécsi, Simkó (Halder). Edző: Zsófi József, Vachter Gábor.
Sátoraljaújhely: Zuvik – Matisz, Hajdú, Fodor R., Janikó (Orosz), Szabó G., Timkó, Szabó I., Barna, Laczi, Dakos. Edző: Szabó László.
Jók: Szabó S., Sikorszki G., Vécsi, Espák, ill. Zuvik, Fodor R., Hajdú, Barna.
Ifi: 5-0.

Zsófi József: – Igazi rangadó volt a javából, a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Meg kell jegyeznem, hogy a játékvezető gusztustalan tréfát űzött velünk az egész mérkőzésen. Sok sikert kívánunk az Újhely csapatának.
Szabó László: – Tartalékos csapatunkkal a döntetlent értékelhető eredménynek tartom, a Patak a lehetőségek alapján közelebb állt a győzelemhez. További sok sikert az STC csapatának!


FelsőzsolcaMVSC-MÁV Tiszavas 2-2 (1-1)
Felsőzsolca, 200 néző. V.: Nagy F.

Felsőzsolca: Valkányi – Hunyadi (Bereczki), Kalász, Matlyák, Szabó V., Bárdos (Bukovenszki), Fink, Ravasz (Béres), Matesz (Kardos), Resetár, Bazsányi. Edző: Hauberger Pál.
MVSC-MÁV Tiszavas: Csáki – Jóner, Madarász, Pócs, Boszák, Kovács, Illovai, Venczel, Jónás (Nagy R.), Szigeti (Balajti), Boros L. (Horváth). Edző: Szabó János.
G.: Bazsányi, Fink, ill. Jóner (2).
Jók: Karados, Bereczki, Szabó V., Kalász, ill. Jóner, Madarász, Boszák, Nagy R.
Ifi: 1-1.

Hauberger Pál: – Az első félidőben jobb volt a Vasút, a másodikban mi. A 88. percig vezettünk, ezért sajnálatos a döntetlen, ami reális.
Szabó János: – Kitűnő játékvezetés mellett igazságos eredmény született.


A megyei I. osztály állása

1. Sajóbábony 7 6 1 – 16-3 19
2. Sajókaza 7 5 2 – 21-8 17
3. Tiszalúc 7 5 1 1 18-9 16
4. Mezőcsát 7 5 1 1 19-11 16
5. Tállya 6 4 1 1 14-4 13
6. Nyékládháza 7 4 1 2 16-9 13
7. BTE Edelény 7 3 2 2 16-8 11
8. Felsőzsolca 7 3 2 2 12-12 11
9. Bükkábrány 7 2 3 2 17-11 9
10. Sárospatak 7 2 2 3 7-10 8
11. Aszaló 7 2 1 4 7-15 7
12. Encs 7 1 2 4 13-15 5
13. Miskolci VSC 7 1 2 4 6-16 5
14. Abaújszántó 7 1 2 4 7-24 5
15. Sátoraljaújhely 7 – 4 3 7-14 4
16. Tarcal 7 1 1 5 6-14 4
17. Szalonna 6 – 3 3 13-21 3
18. Tomor-Lak 7 – 3 4 9-20 3

A 4. fordulóból elhalasztott Szalonna – Tállya mérkőzést szeptember 15-én játsszák.

 








hirdet�s