Csupán egy pályán lett döntetlen

Csupán egy pályán lett döntetlen
Az Észak-Magyarország labdarúgó megyei I. osztály 25. fordulóját rendezték meg a hét végén. A kilenc mérkőzés közül csupán egy pályán született döntetlen. 

Hódoscsépány – Sajóbábony 1-1 (1-0)
Hódoscsépány, 80 néző. V.: Csorba (Kassai, Kalász).
Hódoscsépány: Kanabé – Honfi, Timkó, Kiszely, Papp (Váradi), Tóth, Káplár, Tankó, Oláh (Horváth), Konyha (Bíró), Ivacs. Edző: Tokár Béla. Sajóbábony: Kónya – Hronyecz N., Lipták, Müller (Szántó L.), Szentidai (Grulyó), Tóth I., Szántó Zs., Lója F., Kovács (Kvaszta), Auer, Varga. Edző: Tóth István. G.: Ivacs, ill. Szántó Zs. Jók: Timkó, Honfi, ill. Hronyecz N. Ifi: 1-5.
Tokár Béla: – Ezen a mérkőzésen újabb katasztrófális teljesítményt nyújtottunk. Ami érthetetlen számomra, hogy egyik héten jól játszottunk a másik héten mint az analfabéták.
Tóth István: – Egy súlyos egyéni hiba miatt mentünk az eredmény után, mert a helyzetek sokaságát hagytuk kihasználatlanul. További sok sikert az ellenfélnek.

Onga – Miskolci VSC 3-0 (2-0)
Onga, 150 néző. V.: Rendek (Kátai, Bacsó).
Onga: Simon – Debreczeni, Vodicska, Szobóczki, Tósa, Molnár, Honti (Szabó P.), Boldog, Vécsi, Dévai, Varga (Polyák). Edző: Szlifka Miklós. MVSC: Farkas – Pelyhe, Gável, Halász Á., Sári, Venczel, Szigeti, Mizser, Kispál (Görzsöny), Tamás, Csépány (Halász R.). Szakmai vezető: Kapitány Béla. G.: Vécsi, Vodicska (11-esből), Tósa. Jók: Dévai, Molnár, Honti, Tósa, ill. Farkas, Gável. Ifi: 1-2.
Szlifka Miklós: – Mai is sok helyzetet hibáztunk, de ennek ellenére sikerült örömet szerezni Tibor napon elnökünknek.
Kapitány Béla: – A jogtalan tizenegyest követően eldőlt a mérkőzés, önmagunktól többet vártam. Gratulálok a hazaiaknak.

Bodroghalom – Mezőcsát 3-0 (1-0)
Bodroghalom, 200 néző. V.: Fábián B. (Dósa, Nagy).
Bodroghalom: Dankó – Petercsák, Vajda, Pauli, Balogh A. (Hajdú), Balogh P., Tóth R., Sveda (Kiss), Perecsényi B. (Koleszár), Rendes, Novák. Csapatvezető: Balogh András. Mezőcsát: M. Varga G. (Szendrei) – M. Varga Cs. (Tocsev), Bedécs, Lovász, Molnár, Farkas, Sipos, Gulya, Bubenkó, Csapó, Szombati R. Edző: Szombati Csaba. G.: Rendes (2), Tóth R. Jók: az egész csapat, ill. Szendrei, Sipos. Ifi: 1-7.
Balogh András: – Fegyelmezetten játszva ilyen arányban is úgy érzem megérdemelten nyertünk.
Szombati Csaba: – A hazaiak példát mutattak nekünk, hogyan kell egy rossz passzban lévő csapatnak futballoznia. Gratulálok a győzelmükhöz.

Nyékládháza – Sajószentpéter 3-1 (2-1)
Nyékládháza, 250 néző. V.: Simkó (Dorogi, Molnár).
Nyékládháza: Szabó Á. – Filep, Kavecsánszki, Hallai, Kuzma (Nagy S.), Gilányi, Osváth, Novák (Lengyel), Szűcs, Resetár (Borsodi), Varga N. Edző: Demeter István. Sajószentpéter: Brindzár – Varga, Kocsi, Smida, Balogh N., Fenyves (Nagy), Ruzsó, Húsvét, Kotány (Garai), Farkas, Kiss. Edző: Hompoth Levente. G.: Varga N. (2), Gilányi, ill. Kotány. Jók: Filep, Hallai, Gilányi, Varga N., Szűcs, ill. Ruszó, Kocsi. Ifi: 1-2.
Demeter István: – Nagyon agresszív és jól szervezett csapatot sikerült legyőznünk.
Hompoth Levente: – Nem játszottunk alárendelt szerepet, hibáinkat a hazaiak kihasználták. További sok sikert a hazai csapatnak.

Szirmabesenyő – Pálháza 4-0 (0-0)
Szirmabesenyő, 100 néző. V.: Kurmai (Rendek, Henczel).
Szirmabesenyő: Valkányi – Mózsik, Földvári, Gacsal, Pataki (Konczvald), Nyitrai, Tamás, Kollár (Tóth B.), Tóth T. (Kéméndi), Jesztrebi, Zugrovics. Edző: Lasztóczi Péter. Pálháza: Sütő – Dobai, Lengyel, Petercsák, Kovács T., Kovács B., Hockvárt, Gergely (Váraljai), Trembulyák, Galvács, Bálint. Játékos-edző: Kovács Barnabás. G.: Pataki, Tamás, Gacsal, Tóth B. Jók: az egész csapat, il. Dobai, Kovács T., Trembulyák, Galvács. Ifi: 3-1.
Lasztóczi Péter: – A múlt héten kiütöttük maguknak, mint Kokót Chacon, de erre a hétvégére fellocsoltak minket. Gratulálok a csapatnak.
Kovács Barnabás: – A múlt heti játékunkhoz képest lelkesedésben és akartban előre léptünk és játékban is voltak már elfogadható momentumaink. Kiváló volt a játékvezetés.

Miskolci EAFC – Encs 3-1 (1-0)
Miskolc, 150 néző. V.: Nagy F. (Vágási, Galán).
MEAFC: Lövei – Rácz, Szabó V., Képes, Bányai, Mező I., Fülöp (Matesz), Monyók, Dorogi (Bobcsák), Harsányi, Balogh R. (Jámbor). Edző: Szabó Sándor. Encs: Bukta – Orosz, Szita, Hozdik, Gregó, Vatra, Horváth (Szegedi), Molnár (Hankó), Havas, Prokop (Bónyai), Meczkó. Edző: Deák István. G.: Monyók (3), ill. Szegedi. Jók: Monyók (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. senki. Ifi: 0-6.
Szabó Sándor: – Egy jól szervezett, masszív csapatot nagy lelkesedéssel megfiatalított csapatunk ilyen arányban is megérdemelten győzte le. Hazai pályán idegenben voltunk, sajnos ez gyakran előfordul.
Deák István: – Nagy egyéni hibáinkat a kapunk előtt a hazaiak kíméletlenül kihasználták. Megérdemelt hazai győzelem.

Sárospatak – Abaújszántó 0-1 (0-0)
Sárospatak, 150 néző. V.: Nyírcsák (Kalász, Bárdos).
Sárospatak: Braun – Géczi, Nagy, Punyi Gy. (Sánta), Lukács, Vígh (Bajnok), Kerékgyártó Cs., Samók, Komlósi, Trembulyák, Punyi M. (Bacsó). Edző: Zsófi József, Vachter Gábor. Abaújszántó: Sikur – Sajgó, Erdősi, Orosz, Paranai, Szőke (Balázs), Pachinger, Mató, Hajdú, Soltész P., Kosztek (Kecskés). Edző: Pachinger János. G.: Soltész P. Jók: Géczi, Kerékgyártó Cs., Samók, Trembulyák, ill. Orosz, Paranai, Balázs. Ifi: 13-0.
Zsófi József: – Tudatos jó játék mellett sajnos nem tudtunk gólokat lőni, ez a csapat hibája. De ebben tevékenyen közreműködött a sárga-fekete mezbe bújtatott mélyen tisztelt bíró sporttárs is.
Pachinger János: – Múlt héten jó játékkal kikaptunk, ma viszont gyengével sikerült nyerni.

Varbó – Tomor-Lak 1-2 (0-1)
Varbó, 100 néző. V.: Petus (Kiss Zs., Balogh).
Varbó: Samkó – Cseh, Túróczy, Asszony, Somogyi, Horváth S., Kozma (Vincze), Lénárt, Krompák, Horváth T., Mácsi (Kiss T.). Edző: Túróczy Attila. Tomor-Lak: Grolmusz – Tassy, Tőszegi, Illés M. (Ganyi M.), Farkas, Ártim (Illés G.), Tóth, Rozgonyi L. (Kótai N.), Rozgonyi T., Kótai F., Kalász. Elnök: Szilvai Attila. G.: Asszony, ill. Tóth, Rozgonyi L. Jók: Asszony, Kiss, ill. Grolmusz, Tőszegi, Tassy, Kalász, Rozgonyi L., Tóth. Ifi: 3-5.
Túróczy Attila: – Hullámvölgybe kerültünk, remélem kijövünk belőle. Sajnálom, hogy nem tudtuk felvidítani futballszerető közönségünket. További sok sikert a vendégeknek.
Szilvai Attila:
– Szép győzelem!

Arnót – Tolcsva 2-1 (0-0)
Arnót, 100 néző. V.: Kónya (Jávorszki, Reibl).
Arnót: Pallai – Szőke, Jóner, Drótos, Kristóf (Lója T.), Kiser (Baráth), Gável, Rontó, Kriston, Városi, Szabó J. (Pekár). Játékos edző: Kriston István. Tolcsva: Szacskó – Dögei, Sánta, Petróczi, Rebecsák, Janikó, Gulyás, Szabó (Timkó), Klár, Tamás, Németh. Edző: Németh Zoltán. G.: Szabó J. Drótos, ill. Sánta. Jók: Szőke, Városi, Gável, Drótos, Kiser, ill. Németh, Dögei, Rebecsák, Janikó, Tamás. Ifi: 5-2.
Kriston István: – A vendégcsapat jól megszervezte védelmét, ha nehezen is, de sikerült feltörni. Ezért is három pontot adnak.
Németh Zoltán: – Döntetlenszagú mérkőzésen egy pontrúgás döntött.

Az ÉM megyei I. osztály állása

1. Nyékládháza 25 18 3 4 62-22 57
2. Abaújszántó 25 14 4 7 64-34 46
3. Encs 25 13 7 5 41-22 46
4. Arnót 25 14 4 7 39-25 46
5. Varbó 25 14 3 8 48-30 45
6. Onga 25 14 3 8 53-37 45
7. Szirmabesenyő 25 11 6 8 33-29 39
8. Tomor-Lak 25 11 5 9 34-28 38
9. Miskolci EAFC 25 11 3 11 38-43 36
10. Tolcsva 25 11 2 12 31-30 35
11. Mezőcsát 25 9 7 9 45-28 34
12. Sajóbábony 25 9 3 13 32-52 30
13. Bodroghalom * 25 8 5 12 27-49 28
14. Sajószentpéter 25 8 4 13 35-42 28
15. Hódoscsépány 25 7 7 11 39-48 28
16. Miskolci VSC 25 8 4 13 27-41 28
17. Pálháza 25 4 2 19 31-85 14
18. Sárospatak 25 3 4 18 20-54 13
* 1 büntetőpont levonva

 



További hírek a boon-sportoldal kategóriából