2012.01.8 19:49; Frissítve: 2012.01.9 15:26


Albrecht-MVSC-MISI: Csupán a “nyitóban” hozták magukat

Albrecht-MVSC-MISI: Csupán a "nyitóban" hozták magukat Albrecht-MVSC-MISI: Csupán a "nyitóban" hozták magukat
Nem volt – igazán – esélye az Albrechtnek vasárnap délután Budapesten.

A fővárosiaknak “állt a zászló” a vasárnapi NB I-es női bajnokin, de az első szett első felében jó támadásokat vezetett az MVSC, bizonyos szakaszában a játszmának irányított is (11-12) a Vasút. Még 18-17-nél sem lehetett tudni, melyik gárda kerül előnybe, ám ekkor a BSE kivédekezett miskolci akciókat, másrészt becsúsztak nyitásfogadási hibák a zöld-fehéreknél, aminek egyenes következménye lett a hazai vezetés.

Elkedvetlenedtek

A második felvonásban leragadt Toma Sándor csapata, 13-3-nál már eldőlt a szett sorsa. Az MVSC nyitásfogadásban pontatlanná vált, ezen felül a BSE blokkokban is megfelelő százalékban teljesített. A fővárosiak akarata érvényesült a pályán, határozottan ütöttek mind centerben, mind pedig a széleken. A következő menetben sem változott a meccs képe, a miskolciak elkedvetlenedtek, bár 9-3-ról még sikerült a zárkózás 12-7-re. A budapestiek ettől közelebb nem engedték vendégeiket (19-11), és kihasználva a terem adta lehetőségeket is szerezték meg a győzelmet.

ÉM-MI

Jegyzőkönyv

Budapest SE-FKF Zrt. – Albrecht-MVSC-MISI 3:0 (19, 10, 14)

Budapest, 150 néző. V.: Csizmarik, Bodrogi.

BSE: Horváth, Tóthné, Hackl, Szombathelyi, Vacsi, Tálas. Csere: Tóth A. (liberó), Lakatos (liberó), Antal, Dzunic. Edző: Fésűs Irén.

Albrecht: Oláh, Sitkey, Rédei, Kovács, Szajkó, Szabó. Csere: Nagy (liberó), Csarkó, Kiss V. Edző: Toma Sándor.

Fésűs Irén: – Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, ezért örülök annak, hogy így játszottunk.

Toma Sándor: – Sajnálom, hogy csak az első szettben tudtunk egységes, jó röplabdát produkálni. Nem hoztuk azt a teljesítményt ezúttal, mint amit az otthoni BSE elleni mérkőzésen.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Bogár-ezüst Csabáról
Bogár János, az Encsi VSC-Hell sportolója második helyen végzett az elmúlt hétvégén megrendezett 15. [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés