Csupa ötös: jutalom a kitűnőknek

Csupa ötös: jutalom a kitűnőknek

Miskolc – Az Észak-Magyarország az
idén is megjutalmazza a kitűnő
tanulókat.


A vakáció vidám és
gondtalan napjaiban bizonyára egyik
diák sem gondol az elmúlt
tanévre. Mi egy kicsit mégis
szeretnénk emlékeztetni az
iskolásokat, mégpedig azokat,
akik év végén kitűnő
bizonyítványt
érdemeltek ki.


A csupa ötösök jutalma, hogy
fényképük, a család
büszkeségére, megjelenhet lapunkban,
az Észak-Magyarországban,
valamint portálunkon is. Ezeket a
tablókat folyamatosan közöljük.




Csupa
ötösök 2009-ben az
Észak-Magyarország
hasábjain

















Egyéb meglepetésről is
gondoskodtunk: akik beküldték nekünk
az Észak-Magyarországban
megjelenő kupont, valamint a kitűnő
bizonyítványuk másolatát,
ingyenes belépőt nyertek a
Harsányi Szabadidő- és
Kalandparkba
.


Ezzel szeretnénk mi is
hozzájárulni a nyári
szünet
hasznos
eltöltéséhez.  A
fényképetek megjelenése
után a
kalandparkbandiákigazolványotok
felmutatásával lehet igénybe venni
a nyereményjegyet. A kuponokat és a
bizonyítvány-másolatokat
július
31
-éig küldhetitek be
szerkesztőségünkbe (3526
Miskolc, Zsolcai kapu 3
.). A
borítékra írjátok
rá: Csupa
ötös
.



Infoline

A Harsányi
Szabadidő- és Kalandpark
elérhetőségei

Tel./fax:
46/412-141,

Mobil:
20/5858-768,

Web: www.kalandpark.eu










hirdet�s