Csörög polgármestere: alaptalanul vádolták szegregációval a váci polgármestert

Alaptalanul vádolták meg Vác polgármesterét, hogy az iskola nélküli Csörögről csak a nem roma gyerekeket hajlandó fogadni – mondta a Független Hírügynökségnek Hegedűsné Kripák Ildikó, Csörög polgármestere. Ezt bizonyítja az is, hogy Vácon kezdi meg tanulmányait szeptemberben 11 negyedikes kisdiák, aközül a 30 csörögi tanuló közül, akiknek eddig bizonytalan volt a beiskolázása.

Még csütörtökön sikerült megállapodnia a 3 település polgármesterének, eszerint 9 hetedikes diák Sződön, 11 negyedikes Vácott és 10 elsős Csörögön, az átalakított védőnői központban kezdheti meg a 2007-2008-as tanévet – mondta a polgármester. A Közép-Magyarországi Régió közigazgatási hivatala kérte meg a településeket, hogy próbáljanak egyezségre jutni. Már csak alig több mint 2 hét van hátra ugyan a tanévkezdésig, a polgármester reméli, az önkormányzat és az oktatási minisztérium támogatásával megteremthetik annak feltételeket, hogy valamennyi csörögi diák szeptemberben iskolába mehessen.

A polgármester elmondta: pénz kell ahhoz, hogy a mostani megállapodás megvalósuljon. Bár a 20-22 négyzetméteres csörögi védőnő központot nyáron 50 helyi társadalmi munkában felújította, az önkormányzatnak arra már nincs pénze, hogy megvegye az iskolai berendezéseket és a pedagógust is fizesse. Ugyanúgy segítségre van szüksége a sződi iskolának is ahhoz, hogy mégis fogadni tudja a 9 csörögi diákot.

Csörögön 1981-ben zárt be az általános iskola, azóta a helyi gyerekek a környék iskoláiba, így főleg Sződre és Vácra jártak tanulni. A sződi iskola egyik épületének bezárása okozta a problémát, mert így tanintézet nélkül maradt több, főleg roma származású csörögi diák. Az önkormányzat hiába próbált új iskolát találni nekik, csütörtökig úgy tűnt, a 30 gyereket egyik szomszédos, iskolával rendelkező település sem fogadja. Ennek kapcsán jelentette fel az Esélyt a hátrányos helyzetű gyermekekért alapítvány Vác polgármesterét, akit szegregációval vádoltak.

Hegedűsné Kripák Ildikó elmondta: alaptalan volt a vád, hiszen Vác évek óta több száz roma és nem roma származású csörögi óvodásnak és iskolásnak ad helyet. Hozzátette: a váci polgármester jószándékáról meg van győződve.

A csörögiek ígéretet kaptak arra, hogy pályázati pénzekből saját iskolát építhetnek majd – mondta a polgármester. Hozzátette: reményei szerint várhatóan 2009 szeptemberében a helyi gyerekek már itt kezdhetik meg tanulmányaikat.








hirdet�s