Csokoládé Fesztivál Szerencsen – „Egy biztos, tíz körül járunk”

Akt.:
Csokiban sem lesz hiány
Csokiban sem lesz hiány
Szerencs – Ez a nyár sem múlik majd el szerencsi csokoládéfesztivál nélkül.

Augusztus 26–28. között rendezik meg Szerencsen a IX. Országos Csokoládé Fesztivált, bár ezt a rendezvény sajtótájékoztatóján Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere egy kicsit zárójelbe tette.

A fesztiválunk egyre népszerűbb az országban.” Koncz Ferenc

Csokis kalandok

– Az előbb egy kis vitába keveredtünk, pontosan hányadik fesztivált rendezzük idén – mondta Koncz Ferenc. – Az az egy biztos, tíz körül járunk, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy a fesztiválunk egyre népszerűbb az országban, olyannyira, hogy most egy nulladik napot is beiktattunk, mert augusztus 25-én Szerencsen rendezik meg a XXII. Városi Polgármesterek Randevúját a mi fesztiválunk előrendezvényeként, amelyet nagy megtiszteltetésnek érzünk.
A sajtótájékoztatón elhangzott, péntektől vasárnapig változatos kulturális programok, nyereményjátékok, sportversenyek, édességbemutatók, kóstolók, vásári forgatag, csokiszobrok várják a közönséget. Idén lesz csokoládé kalandpark is, amely elsősorban a gyerekeknek kínál majd meglepetéseket.

A pénteki koncertprogramból mindenképpen ki kell emelni az idén 55 éves Omeg­­a hangversenyét. Szombaton nyílik meg hivatalosan a hagyományos felvonulással a fesztivál, hogy egészen vasárnap estig szórakoztassák majd az eseménysorozatra kilátogatókat.

Randevú

Huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Városi Polgármesterek Randevúját augusztus 25-én, ezúttal Szerencsen – mondta Oltványi Tamás újságíró, producer. – A szakmai nyílt fórumra Pogácsás Tibort, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárát kértük fel előadónak, de szeretnék a riói olimpia közelsége miatt egy MOB vezetőségi tagot is vendégül látni. Ez az alkalom egy remek lehetőség arra, hogy a városi polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők ápolják egymással a kapcsolataikat. Az eseményen osztjuk majd ki az Év polgármestere, az Év alpolgármestere és az Év jegyzője elismerést. Erre kizárólag a www.szferaeuropa.hu honlapon lehet szavazni július 4-től augusztus 19-én éjfélig.

ÉM-BG


Fellépők

Wellhello, Majka és Curtis, Balkan Fanatik, Omega, Ocho Macho, Dorothy, Kis Grófo, Republic, Children of Distance, Voksán Virág, Honeybeast, Anna and the Barbies, Tankcsapda, Belga, Deák Bill Gyula, Groovehouse, By the Way, Alvin és a Mókusok, 100 Folk Celsius, Dalriada, Örökség, Depresszió, Superstereo, Hooligans, Péterfy Bori és a Loveband, Kowalsky meg a Vega, Ismerős Arcok, Fish.









hirdetés