Csokikkal varázsolják a mosolyt Borsodban

Akt.:
Csokikkal varázsolják a mosolyt Borsodban
© Fotó: Bujdos Tibor
Borsod-Abaúj-Zemplén – Legalább 20 kiló csokit gyűjtöttek a Miskolci Törvényszék és a járási bíróságok dolgozói.

Azt tudtuk, hogy a Miskolci Törvényszék és a megye járásbíróságai is gyűjtik a csokoládékat, de azt nem gondoltuk, hogy adományaikkal az ügyfélszolgálatunkra kihelyezett asztal teljesen tele lesz.

Pedig épp ez történt. Péntek délután hozta el dr. Horváth Dóra, a törvényszék szóvivője és dr. Veress Ágnes bírósági titkár a közel 700 munkatárs ajándékát, akik a Mikulás nevében egy-egy tábla csokoládéval és más édességekkel járultak hozzá a nehéz sorsú gyerekek ünnepéhez.

Óriási érdeklődés

November közepén hirdette meg az Észak-Magyarország csokoládégyűjtő akcióját, ehhez csatlakozott a Miskolci Törvényszék és a megye járásbíróságai.

– Amint megjelentettük a felhívást az internetes oldalunkon, azonnal óriási lett az érdeklődés az akció iránt. Egyre-másra érkeztek a nagy doboz édességek a járásbíróságokról, még a mai napon is jött egy dobozzal – mesélte dr. Veress Ágnes, aki munkahelyén a csokigyűjtés fő irányítója és motorja volt.

– A kollégák szépen becsomagolták az ajándékokat, volt, aki Mikulás-csizmába tette az édességeket. Egy-két kabalafigura is érkezett, valamint adventi naptárak. Bizonyára Gombóc Artúr is nagyon örülne most, mert azt lehet mondani, hogy szinte mindenféle csokoládét sikerült összegyűjtenünk – tette hozzá.

Ők is voltak gyerekek

Dr. Horváth Dóra hangsúlyozta, nagyon örültek, amikor meglátták az Észak-Magyarországban a kezdeményezésről szóló írást. Dr. Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke is felfigyelt az akcióra, és támogatta a csokigyűjtést, mivel ő is teljes szívvel a jó ügyek mellé áll, főleg hogy nehéz sorsú gyermekekhez jut majd el az adomány. A kollégák pedig szintén azt mondták, szívesen segítenek, hiszen ők is voltak gyermekek, nekik is vannak gyermekeik, úgyhogy pontosan tudják, mit jelent a kicsiknek, ha a Mikulás megajándékozza őket.

– Az ehhez hasonló közös akciók amellett, hogy nemes célt szolgálnak, a munkahelyi kollektívát is erősíti. Kollégáink ott vannak a Vöröskereszt Sütigyárában is, ahol munkájukkal szintén a szegény családok gyermekeinek ünnepét teszik szebbé. A Sütigyári munkára olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a Miskolci Törvényszék dolgozói három turnust is elvállaltak – sorolja dr. Horváth Dóra. Hozzátette: tudják jól, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek csak egy csokoládé lesz az ajándékuk.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Az ő arcukra szerettünk volna mosolyt varázsolni – fogalmazott.

Még tart az akció

A csokik felajánlását az Észak-Magyarország, a Szuperinfó és a Borsod Online munkatársai kezdték. Az ügyfélszolgálatunkon elhelyezett nagy, piros gyűjtődobozba dobtuk be a csokoládékat november közepén. Olvasóink is csatlakoztak példánkhoz, mára majdnem teljesen megtelt a doboz.

Volt, aki cukorkát hozott, mások csomagolt sütit és egyéb meglepetéseket. Köszönjük nekik is, hogy a segítségükkel örömet tudunk majd szerezni a gyerekeknek. Csokigyűjtő akciónk még tart, december 4-éig várjuk a felajánlásokat. Ezután szépen becsomagoljuk az édességeket, és december 5-én, kedden elvisszük a sályi mozgásjavító intézmény gyermekeinek. A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő bentlakásos intézményben óvoda, iskola és középiskola is működik, és tudjuk, hogy a kisebbek már nagyon várják a Mikulást, ezért igyekeznek jól viselkedni.

Az Észak-Magyarország jótékonysági akciója tovább folytatódik. Karácsonyi Segítünk! akciónkkal a Szilvás Utcai Tagóvoda gyermekeinek szeretnénk szebbé tenni az ünnepüket. Mindent szívesen fogadunk, amire egy óvodának szüksége lehet (játékok, rajzeszközök, udvari játékok, textíliák), de a gyermekek egyéni kívánságait is teljesíthetik olvasóink. Az óvodások kívánságait tartalmazó tablónk november 30-ai lapszámunkban jelent meg. Kérjük kedves olvasóinkat, aki teheti, járuljon hozzá akciónk sikeréhez, hiszen mi is úgy gondoljuk, hogy nincs nagyobb öröm a gyermekek öröménél.

Adományaikat december 17-éig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk: Miskolc, Zsolcai kapu 3.

A gyermekei küldték

Egy háromgyermekes édesanya tért be egyik nap szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára. Azt mondta, még nem tudja, milyen lesz a karácsonyuk, mert a mostani albérletükből hamarosan ki kell költözniük, és egyelőre nem tudják, hol lelnek otthonra. Egyáltalán nem gazdagok, a fizetésük arra elég, hogy valahogy kihúzzák a hónap végéig. Amikor azonban felolvasta kisiskolás gyermekeinek lapunk csokigyűjtési akciójáról szóló írást, akkor a gyerekek azt mondták: „anyu, mondd meg a Mikulásnak, hogy azt a csokit, amit nekünk akar hozni, vigye el inkább a szegény gyerekeknek.”

– Így most hoztam 3 tábla csokoládét – mondta az édesanya.

Hegyi Erika








hirdetés




hirdet�s