Csipkegallért, -terítőt készít a mozdonyvezető

Akt.:
Surányi Dániel csipkeverő, fafaragó és felesége.
Surányi Dániel csipkeverő, fafaragó és felesége.
Szirmabesenyő – Mozdonyvezetőként dolgozott nyugdíjba vonulásáig Surányi Dániel. Ma viszont különleges hobbija van, kitanulta a csipkeverést, azóta különleges csipketerítőket, gallérokat készít. Nincs nap, hogy ne ülne le a csipkeverő fához, és ne kerülnének ki a keze alól a finom kézimunkák.

Szirmabesenyői otthonukban beszélgetünk. Kisebbfajta kiállítás fogad bennünket, a falon egymást érik a csipketerítők, Dániel, és felesége, Ágnes munkái. A csipkéken túl más kézimunkákkal is tele az otthon, ami arra utal, nem volt előzmények nélküli a váltás. Jól megvannak egymás mellett Ágnes hímzett terítői, tűgobelin-képei, Dániel fafaragásai, festményei, fametszetei, rajzai, fotói.

Nem unatkoznak

– 49 éve ismerkedtünk meg. Leszólított az utcán, és megkérdezte, nem unatkozom-e. Azóta együtt nem unatkozunk – jegyzi meg a feleség. És hamar kiderül, valóban nem unatkoztak sosem, pedig szinte minden percüket együtt töltötték. Közös az érdeklődés, egy tőről fakadnak a hobbik. Ágnes hímzett, kézimunkaszakkört vezetett hosszú éveken át, Dániel festett, rajzolt, faragott. Három fiuk született, akikkel rendszeresen repülőt modelleztek, versenyeket nyertek, járták az országot. Volt idő, amikor közösen vezettek egy kutyakiképzőt Miskolcon. Mindemellett Dánielnek megvolt a maga foglalkozása.

– Fővasúti mozdonyvezető voltam, 12 évig jártam az M62–178-as „Szergejjel” – mondja. Hozzáfűzi, mindig is dízelt vezetett, a villanymozdony sosem érdekelte.

A mozdony lelke

– Ha nyifogott a mozdony, rögtön tudtam a hangjából, hogy mi baja van – magyarázza. – Ezzel szemben a villanymozdony csak leállt. Semmi emberi nem volt benne. A dízelnél beszéltük is néha, hogy „hogyan küzd benne az acélba zárt emberi gondolat…”

Dániel hosszan beszél hajdani hivatásáról, szavaiból kiderül, mennyire imádta. Elmesélné részletesen három balesetét is, amikor embert gázolt, de a felesége átveszi a szót. Elárulja, Dániel a fotózáshoz is nagyon ért, több albumnyi képet készített, ma már a digitális fényképezőgéppel is megbarátkozott. Szabadidejükben egyébként rengeteget olvasnak – négyezer-kötetes könyvtáruk van – gyakorta megtörténik náluk, hogy amíg az egyikük dolgozik, a másikuk felolvas kettőjük szórakoztatására.

Csipkecsoda

No de hogyan jött a képbe a csipkeverés?

Ágnesnek tetszett meg a Fürge Ujjak kézimunka-újságban egy csipketerítő. Nyugdíjasok voltak már mindketten, 65 évesek. Ágnes elhatározta, ezt mindenképpen meg kell tanulnia. Nagy nehezen talált egy csipkeverő tanfolyamot, ám mire elkezdte volna, meghalt az oktató. Végül egy kirakodóvásáron ismerkedett meg egy asszonnyal, aki hajlandó volt megtanítani a csipkeverés fortélyaira.

– Kicsit elkeseredtem, amikor kiderült, mennyibe kerülnek hozzá a kellékek – meséli. Ám „kéznél volt” Dániel, és kifaragtatta vele a csipkeverő fát. A férjnek olyannyira felkeltette a kíváncsiságát, amit a felesége tanul, hogy úgy döntött, ő is kipróbálja.

– Érdekelt, meg tudom-e csinálni – veszi át a szót Dániel. – Nem volt könnyű, sokat szenvedtem vele.

– Hányszor visszabontottam a munkáját! – jegyzi meg Ágnes, de elismeri, ma már nagyon ráérzett Dániel a csipkeverésre. Sorolják is a technikákat: vászonverés, egész verés, félverés, rózsaverés. Ma már nincs nap, hogy Dániel le ne ülne a csipkeverő fához (ma már mindkettőjüknek van), és ne dolgozna rajta.

– Nagyon megszerettem ezt a munkát – árulja el. – A többi hímzés, varrás nem izgat, de a csipke az igen. Hiszen csodásak az elkészült darabok.

– Hajdu Mariann – 



Sporthírek