Csipkecsodák a Mezey-házban, másodszor…

A csipkekészítés eszközei
A csipkekészítés eszközei - © Fotó: Kovács Loretta
Kazincbarcika – Másodszor adott otthont Kazincbarcika a Csipkehétnek.

A „Csipkecsodák” című kiállítással nyitott a XXX. Csipkehét a Mezey István Művészeti Központban. A kiállításon először Untenerné Márton Ágnes, Pro Urbe Kazincbarcika-díjas nyugalmazott tanácsadó köszöntötte a megjelenteket, majd Vonsik Zsuzsa, a Magyar Csipkekészítők Egyesületének elnöke szólt a kör múltjáról.

„A Magyar Csipkekészítők Egyesülete országosan mintegy száznegyven taggal büszkélkedhet, a kazincbarcikai programsorozatra harmincöten érkeztünk. Nemcsak kiállítással készültünk, hanem a szomszédos edelényi kastélyba is ellátogatunk, ahol nyílt foglalkozásokat is tartunk” – mondta el a nyitórendezvényen az egyesület elnöke. Neszádeliné Kállai Mária csipkeverő, népi iparművész, a Népművészet Mestere emlékeztetett, legutóbb húsz évvel ezelőtt rendezték meg a kézműveshetet Kazincbarcikán. Mint mondta, az, hogy idén visszatért a program az észak-borsodi városba egyedülálló, hiszen kétszer még nem tartottak Csipkehetet ugyanabban a városban.

Különféle csipkék a tárlaton

A Kárpát-medence gazdag csipkekultúráját felvonultató tárlaton gömöri vert csipkék és pannóniai horgolt, valamint tűvel varrott csipkék láthatók. Ez utóbbinak a készítését meg is tanulhatták a kézművesség szerelmesei.

ÉM