Csipak-ügy: hivatali visszaélés gyanújával indul nyomozás

Hivatali visszaélés gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya, miután Bodor Zoltán, a Jobbik második kerületi önkormányzati képviselője feljelentést tett Csipak Péter ingatlanvállalkozó házépítése miatt. A képviselő azért fordult a rendőrséghez, mert gyanúja szerint a férfi budai Hármas-határhegyen épült lakóházának garázsa és a felhajtó egy része a telekkel szomszédos Budai Tájvédelmi Körzet területére épült.

A képviselő azután fordult a rendőrséghez, miután felmerült annak gyanúja, hogy Csipak Péter – a budapesti belvárosi Fashion Street mögött álló ingatlanvállalkozó – Budán, a hármashatár-hegyi Cirbolya utca, 3-9. szám alatti telken úgy építette fel lakóházát, hogy annak hatállásos garázsának egy része és a felhajtó a telekhatáron túl, a szomszédos Budai Tájvédelmi Körzet területére épült. A jobbikos képviselő információi szerint a telek kerítéssel körülkerített területe több mint kétezer négyzetméterrel nagyobb, mint az építtető tulajdonában álló ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett és rögzített mérete.

A Jobbik képviselője még február 9-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az index.hu híre alapján. Az internetes lap azt írta, hogy a környékről készült műholdkép és az ingatlannyilvántartásból származó koordináták alapján rajzolt telekhatárok összevetésekor derült ki, hogy az építkezés jóval túlterjeszkedett a hivatalos telekhatáron. Az 1800 négyzetméteres házhoz tartozó hatállásos garázs nagyobbik része és a feljáró már a védett erdőben épült.

Az ügy érdekessége, hogy bár a földhivatali adatok és a kikért telekkoordináták alapján egyértelműen megállapítható a túlépítés egy állami tulajdonú területetre, a második kerületi önkormányzat által kiadott építési, majd használatbavételi engedélyben erről említés sincs. Pedig a hatósági helyszíni szemléken ki kellett volna derüljön, hogy az építkezés a tervek és a szabályok betartásával folyik-e – írta korábban az Index.








hirdet�s