Hajdú-Bihar

2011.09.13. 16:34

Tizennéggyel kevesebben a városi televíziónál

Debrecen - Mintegy száztíz millió forinttal csökkent az éves a megrendelés összege

Debrecen - Mintegy száztíz millió forinttal csökkent az éves a megrendelés összege

A Magyar Televízió regionális szerkesztősége felszámolásával, s a helyi televízióval kötött műsorgyártási szerződés felmondásával lényegesen csökkent a munka mennyisége a debreceni városi televízióban (DTV). Ez az oka, hogy a korábban foglalkoztatott 71 ember közül 14-től meg kellett válni – tudtuk meg Széles Tamástól, a DTV igazgatójától. Az említettek között négyen voltak főállású munkatársak, tíz kolléga vállalkozóként dolgozott velük. A megmaradók közül számos embernek (akik végeztek munkát a regionális televíziónak is) 10-20 százalékkal csökken a havi jövedelme.

– Ha több megrendelést kapunk, például reklámok gyártására, illetve közszolgálati és kereskedelmi televízióktól, úgy növekszik a bevételünk. A következő hónapokban pedig átalakítják a közszolgálati média vidéki beszállításait, új metódus alapján adnak majd megrendeléseket. Reméljük, ezáltal számottevően több lesz a munkánk. Ha extra igények jelentkeznek, akkor természetesen a régi kollégáknál jelentkezünk majd ajánlattal – jegyezte meg Széles Tamás, hangsúlyozva: máris próbálnak segíteni nekik, ő maga például megkereste a holding többi tagvállalatának vezetőjét, s figyelmükbe ajánlotta a műszaki kollégákat, illetve más helyi televíziók vezetőinél is érdeklődött álláslehetőségekről. Tudomása szerint egy ember már el is helyezkedett, egy riporter a hónap közepétől áll munkába, egy stúdiótechnikus pedig jó eséllyel pályázik.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!