Csíkszeredán és Brassóban hokiznak a Jegesmedvék

Vasárnap a Brassóval játszanak a Jegesmedvék
Vasárnap a Brassóval játszanak a Jegesmedvék - © Fotó: ÉM-archív
Romániai kaland vár a Miskolci Jegesmedvék Mol-ligás csapatára.

A sárga-feketék szombaton 18 órától Csíkszeredán, vasárnap pedig „emberszabású” időben, 15 óra 30 perctől Brassóban küzdenek a pontokért. A Macik annak ellenére, hogy legutóbb hazai környezetben váratlan vereséget szenvedtek a debreceniektől, továbbra is harcban állnak az alapszakasz első helyéért. Ahhoz, hogy a mezőny tagjai felnézzenek rájuk, Romániában a 6 pontot kellene begyűjteniük.

Ez persze csak akkor képzelhető el, ha nem inognak meg, bár a kisiklás nem vette el Majoross Gergely vezetőedző hitét. – Mindenkivel előfordul ilyen eset, a sportolók ugyanis nem gépek, a hibátlan produkció elképzelhetetlen – közölte a tréner. – Rövid idő alatt több mérkőzést kell játszanunk, s ezalatt előfordul, hogy nem minden úgy alakul, ahogyan azt a szakvezető vagy a játékosok eltervezik. A küzdelemben benne van a vereség is, az a fontos, hogy ezekből tanuljunk. A hibákból természetesen tanulni fogunk.

Másodszor mennek

A Jegesmedvék ebben a szezonban most utaznak másodszor Romániába. Korábbi fellépéseiken 3 pontot „kaszáltak”, s ennyivel most elégedetlenek lennének. Majoross Gergely sokszor elmondta már, hogy alakulatával mindig a soron következő mérkőzésre hangol, s így tesz most is. Vagyis nem végez matematikai műveleteket, nem kalkulál külön-külön Csíkszeredára és Brassóra.

– Csíkszeredán, mint mindig, ezúttal is nehéz dolgunk lesz – szögezte le a vezetőedző. – A sikerhez jó játékot kell nyújtanunk, ez szilárd védekezésből és bátor támadásokból áll, aztán mint mindig, döntő a helyzetkihasználás, akárcsak az emberelőnyös, vagy -hátrányos pozíciókban nyújtott produkció. A romániai utak egyébként azért is nehezek, mert sokat kell utazni, de ehhez már hozzászoktunk.

Rendre iksz

A miskolciak vasárnap Brassóban szerepelnek, és hétfőn reggelre gurulnak haza. Az ASC Corona csapatával eddig háromszor meccseltek a Jegesmedvék, és mindig ikszeltek, a pontok elosztását pedig a büntetőkre bízták. A vezetőedző szerint a romániai együttes kiváló védelemmel rendelkezik, s mivel a Macik ugyancsak híresen jók a támadások elhárításában, senki nem vár tucatnyi gólt. A pillanatnyi forma és a jobb helyzetkihasználás dönthet majd – de nem lehet kizárni a túlórát sem.

ÉM-KT








hirdet�s