Cserkészünnep, világrekord-kísérlettel

Cserkészünnep, világrekord-kísérlettel
Cserkészünnep, világrekord-kísérlettel
Miskolc – Népdaléneklési-rekordkísérlet is része a centenáriumi ünnepnek.Új cserkészeket is avattak szombaton délelőtt Miskolcon, a Dísz téri eseményen, amelyet a mozgalom ifjú, miskolci tagjai szerveztek.  video

Az újak mellett a régiek megerősítették fogadalmukat, azt, hogy a mozgalom tíz pontjának szellemében élnek. Rigó Jenő atya vezette a fogadalomtételt, ezzel az aktussal ért véget az ünnepség első része. Ezután, a kötetlenebb programok sorában a gyerekek asztfaltrajz-versenyen, csuhévirág-készítésben, sógyurmázásban, makramézásban, fafaragásban gyakorolhatták magukat, Csaba bácsi irányításával pedig népi játékok részesei lehettek.

Déli 12 órakor kezdődött és 24 órán át tart a miskolci Kossuth ucai Nyilas Misi Házban az a népdaléneklési világrekord-kísérlet, amelyen mintegy kétszázan regisztráltatták magukat. Vagyis: ennyien énekelnek „stafétaszerűen”. Az ötletadó Gyetvay Iván már nem érhette meg, hogy álma valóra váljék.
Az esemény része a most 100 éves cserkészmozgalom centenáriumi programjának, amelyet a miskolci ifjú cserkészek találtak ki és szerveztek meg. A Szent István szobrot körülölelő Dísz téren délelőtt 10 órakor kezdődött a program, amelyen felolvasták Tőkés László üzenetét.
A cserkészzászló felvonása után ima hangzott el, majd köszöntő szavak méltatták a mozgalom jelentőségét. (A Föld 160 országában több, mint 30 millió cserkész van, közülük minden ezredik magyar.) Idősebb Feledy Péter, a Magyar Cserkészszövetség II. kerületi elnöke köszöntet mondott a rendezvény megszervezőinek és támogatóinak: a miskolci önkormányzatnak, az MVK Zrt.-nek, a Városgazda Kht-nek. Üdvözölte a határon túlról érkezetteket. A cserkészet erényeit összefoglalva sorolta, majd fejtette ki, mit is jelent a közösség, a szolgálat, a kaland, a vidámság, a természet, a környezet szeretete és védelme, a hazaszeretet, honismeret, az ősök, a hősök tisztelete.
Káli Sándor polgármester is azt emelte ki, hogy a cserkészek mintát adnak a többi fiatalnak, tíz pontjuk arról szól, hogy milyen fontos életünkben a hit, a fegyelem, a tisztelet.

A 24 órás népdaléneklés első szereplője a Lévay József Református Gimnázium Kösöntyű Együttese volt. Őket követte a Budapestről érkezett Guba-család, majd sorra a többiek. Félórát-órát énekelt egy-egy csoport, vagy éppen szólista. Utóbbiak között van dr. Hevesi Attila egyetemi tanár (Miskolci Egyetem), aki elmondta: szeretne végig ott lenni. Ő maga mintegy százhúsz népdallal érkezett. Hogy mikor kerül sorra? Kora délután még nem tudta, de nem izgatta magát, megbízott tanítványában, a cserkésznap egyik szervezőjében, a doktorandusz Holndonner Péterben. Nála a lista. (A szereplők és főleg a közönség számára kivetítőn is megjelent a szöveg, Hevesi Attilának ilyenje nem volt, csak a címlista. De mennek azok a dalok fejből!)
Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum néprajzosa, maga is cserkész a rekodkísérlet egyik szervezője. Ő sorol néhányakat a további közreműködők közül: a felsőzsolcai Rozmaring Népdalkör, a Miskolci Vakok Kórusa, a miskolci Esztenás Együttes (ennek a tagja ő is), a szintén miskolci Számadó Zenekar, a Mezőcsáti Citerazenekar, a miskolci népzeneiskolások Eszterág Együttese.
– A cserkészeké az éjszaka – mondja Tóth Arnold. – Nekik jól kell bírni.

– Szabados Gábor –








hirdet�s