Cseresnyés: technológiaváltással lehet a cégek munkaerőigényét kielégíteni

Budapest – A cégek egyre növekvő munkaerőigényére technológiaváltással lehet választ adni – mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, az új technológiák bevezetése növelné a cégek termelékenységét, amellett, hogy ugyanakkora vagy kisebb létszámmal is képesek lennének ellátni munkájukat.

Az így felszabaduló munkaerő pedig máshol tudná kamatoztatni a szaktudását – tette hozzá.

A kormány a kis- és középvállalkozásokat be akarja vonni az innovációba, például úgy, hogy szorosabbá teszik a kapcsolatukat az egyetemekkel és más kutatóhelyekkel. Emlékeztetett, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok foglalkoztatják a magyar munkaerő mintegy kétharmadát – mutatott rá.

Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorban elmondta azt is, egyre több munkahelyen robotok végzik a monoton munkát, s a felmérések szerint ez a folyamat erősödni fog. Ugyanakkor vannak olyan előrejelzések is, amelyek szerint az új technológiák új munkahelyeket teremtenek.

-MTI-