Cserbenhagyó sofőr Ózdon

Ózd – A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki azt a férfit, aki Ózdon egy általa okozott közlekedési baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott.

Cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. október 16-án 7 óra 20 perc körüli időben Ózd belterületén egy ismeretlen személy az általa vezetett járművel egy előtte haladó másik személygépkocsit kívánt megelőzni, azonban előzés közben nekiütközött ezen autónak, amelyet követően megállás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök a vétlen jármű vezetőjének bejelentése után azonnal megkezdték a balesetet okozó személy és járművének felkutatását. Az adatgyűjtés eredményeként a járőrök 2015. október 19-én azonosították és egy ózdi családi házban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Olivér 32 éves helyi lakost, aki egy ágyban, több pléddel letakarva próbált meg a rendőrök elől elrejtőzni.

Az Ózdi Rendőrkapitányságra előállított gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság-








hirdetés