Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián ötödik

Budapest – A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóth hetedik összecsapásán a dél-koreai Gvak Dong Hannal küzdött meg, akivel még nem találkozott korábban. A 25 éves ellenfél mellett szólt, hogy – ahogy hátán a piros névfelirat mutatta – címvédőként és olimpiai bronzérmesként érkezett Magyarországra.

A 23 esztendős hazai kedvenc óvatosan kezdett, mindketten sokáig keresték a fogást, a bíró pedig egy-egy intéssel próbálta aktivitásra serkenteni őket. A vége előtt 27 másodperccel aztán Gvak egy nagy belső horogdobással földre vitte a KSI versenyzőjét, vazaarit kapott, előnyét pedig megőrizte a hátralévő időben.

“Ezen az utolsó meccsen csak arra figyeltem, hogy kijöjjek az előző elvesztett mérkőzés utáni gondolataimból, ami sikerült is. Kihajtottam magam, de sajnos a vége felé ráléptem a koreai indítására, mert mentem előre, ilyenkor benne van a hibalehetőség” – elemezte keserűen a történteket a tavaly Kazanyban Eb-második Tóth, majd rátért arra, hogy rossz érzés két vereséggel befejezni egy vb-t, ugyanakkor sikeresen tért vissza hosszú kényszerpihenő után. “Nyolc hónapot hagytam ki sérülés miatt, idén csak négy versenyem volt, úgyhogy végül is nem panaszkodom”.

– MTI –








hirdet�s