Cselgáncs Eb – Húszfős magyar küldöttség Kazanyban

Budapest – A csak a csapatversenyben érdekeltekkel együtt húsz cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtöktől vasárnapig tartó 65., olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon Kazanyban.

A magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint 11 férfi és kilenc női versenyző utazik Oroszországba. A férfi és női válogatott a vasárnapi csapatversenyben is indul a tatár fővárosban, azon két olyan dzsúdós is szerepel, akit nem neveznek az egyéni versenyekre.

Tóth László, az MJSZ elnöke úgy fogalmazott, négy-öt érem megszerzését várja a küldöttségtől.

“Akkor lennék elégedett, ha a gyakorlatilag meglévő nyolc kvótánk mellé női 63 és 70 kilogrammban is lenne riói résztvevőnk. A kvótás helyen állóktól pedig azt várom, hogy megerősítsék pozícióikat, vagy kerüljenek előbbre a ranglistán az első nyolcba, hogy kiemeltként versenyezhessenek majd az olimpián” – mondta az MTI-nek, hozzátéve: tavaly a bakui Eb-n a férfi és a női válogatott is épphogy lemaradt a dobogóról a csapatversenyben, ezúttal viszont remélhetőleg ott is összejön egy magyar érem.

“Szakmai döntés volt, hogy ismét ott legyünk a csapatversenyben, egyrészt hogy aláhúzzuk törekvésünket a csapatküzdelmek olimpiai bevezetéséért – erre 2020-ban Tokióban lehet esély -, másrészt a jövő évi budapesti vb rendezőiként is megmutatjuk magunkat” – jelentette ki Tóth László, aki egy nagy sportdiplomáciai sikerről is beszámolt a riói játékok kapcsán: Fridrich Annamária személyében 16 év után ismét magyar bíró is közreműködik az ötkarikás játékokon. Rióban a világ legjobb 14 mérkőzésvezetője lesz jelen, közülük Fridrich Annamária az egyetlen nő.

Az MJSZ vezetője elmondta, a kazanyi Eb után még két Grand Prix és a Mesterek Tornája van hátra az olimpiai kvalifikációból, de mivel utóbbira csak súlycsoportonként a világranglista első 16 helyezettjét hívják meg, gyakorlatilag három verseny dönt a kvótákról.


Az Eb egyéni küzdelmeiben szereplő magyarok:

férfiak:
66 kg: Zámbori Bence (Budaörsi SC), 73: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (Leányvár SE), 81: Csoknyai László (Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (BHSE), 90: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (BHSE), 100: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), +100: Bor Barna (Atomerőmű SE)

nők:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya SE), Pupp Réka (Atomerőmű SE), 52: Szabó Katinka (Százhalombatta Judo SE), 57: Karakas Hedvig (BHSE), 63: Szabó Franciska (Békés Megyei Kano JSE), 70: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), 78: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya), +78: Szigetvári Mercédesz (Mogyi Bajai JC)

A csapatversenyben szereplő válogatottak:

férfiak:
66: Zámbori Bence, 73: Szabó Frigyes, 81: Krizsán Szabolcs, Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE), 90: Vér Gábor, +90: Demeter Bendegúz (Kaposvári Judo Klub)

nők:
52: Szabó Katinka, 57: Karakas Hedvig, 63: Szabó Franciska, 70: Gercsák Szabina, +70: Szigetvári Mercédesz

-MTI-



Sporthírek






hirdetés