Cséfalvay: az adóváltozások a bankszövetséggel kötött megállapodással és a Széll-tervvel függnek össze

Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) – Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztés célja a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása, valamint a szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének megkönnyítése érdekében elfogadott törvényhez kapcsolódó kedvező adózási szabályok kialakítása – mondta Cséfalvay Zoltán a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.

 

A nemzetgazdasági tárca államtitkára ismertette: a javaslat szerint az árfolyamgát rendszerén keresztül a deviza jelzáloghitel havi törlesztőrészletének az árfolyamgát feletti részéből a kamatrészre eső hányadot teljes mértékben a költségvetés téríti meg, a kamatrészre eső hányad 50 százalékát pedig a pénzügyi intézmény a hitelintézetek pénzügyi járadéka útján teljesíti.

Az államtitkár elmondta, a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás alapján a pénzügyi intézmények minden végtörlesztés miatti veszteséget figyelembe vehetnek a levonható – a veszteség 30 százalékában meghatározott – összeg meghatározásakor, függetlenül attól, hogy az a számviteli szabályok alapján mikor keletkezik.

Cséfalvay Zoltán kitért arra is, ha a javaslatot elfogadják, a pénzügyi intézmények levonhatják a 2012-es különadó alapjukból a mikro-, kis- és középvállalati szektornak, a lakóingatlan fedezet mellett természetes személynek nyújtott, valamint az uniós pályázati támogatással érintett projekteknek az önerő kiegészítéséhez, valamint az előfinanszírozáshoz nyújtott hiteleiknek az adott időszakban meghatározott növekményét.

Szavai szerint a Széll Kálmán-terv 2.0 egyik célkitűzése a kisadók számának csökkentése. Ennek érdekében a javaslatban szerepel a közforgalmú gyógyszertárakat és a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertárakat terhelő gyógyszertári szolidaritási díj megszüntetése 2013. január elsejével.

Tájékoztatott arról is, az adóbeszedés hatékonyságának növelése érdekében a javaslatban megjelenik a belföldi áfára vonatkozóan az összesítő jelentési kötelezettség, amely 2013. január elsejétől lépne hatályba. A javaslat szerint a túlzott adminisztratív terhelés elkerülése érdekében csak az 500.000 forintot elérő áfát tartalmazó számlákra vonatkozna a jogszabályban rögzített kötelezettség.

Az államtitkár elmondta: az energiaszektort terhelő ágazati különadó megszűnik, de 2013-tól is megmarad az energiaellátók jövedelemadója, az adó mértéke 8 százalékról 11 százalékra emelkedik.

Cséfalvay Zoltán kiemelte: a Széll-terv 2.0-nak megfelelően, a fekete és szürkegazdaság visszaszorítása érdekében a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett vállalkozások 2013. január elsejétől egy naptári hónapban egy szerződés alapján legfeljebb 5 millió forint értékben teljesíthetnek készpénzszolgáltatást.

Elmondta azt is, hogy a törvényjavaslat segíti a szociális szövetkezetek létrehozását. Ennek érdekében a személyi jövedelemadó rendszerében a minimálbér mértékéig adómentessé válik a szociális szövetkezet tagjának a szövetkezetben végzett munkájáért kapott élelmiszer, termény, élőállat értéke. A szövetkezetben végzett munka alapján kapott bevétel után sem járulékokat, sem pedig szociális hozzájárulási adót nem kell fizetni – fűzte hozzá az államtitkár.








hirdetés




hirdet�s