Csapatértekezlet Diósgyőrben

Sallói István
Sallói István
A bajnoki rajt utáni változások miatt még nem tűzték ki a célokat – írja az nb1.hu.

Alighogy elindult a 2007/2008-as NB I-es szezon, edzőváltás történt a diósgyőrieknél. Mint ismeretes, Csank Jánost a sokadszor visszatérő Pajkos János váltotta. A klub tulajdonosai türelmesek voltak a csapatépítéssel kapcsolatban.

– Az első öt fordulóban elért eredmények még a türelmi időszaknak feleltek meg – mondta az nb1.hu -nak Sallói István, ügyvezető -, de most eljött az az időpont, amikor az egész csapat előtt el kell, hogy mondjuk, hogy a vezetésnek a jövőben milyen elvárásai vannak, és a bajnoki idény végére az együttesnek milyen helyezést kell elérni. A játékosoknak át kell érezniük, hogy miután huszonkilences keretünk van, kemény versenyhelyzet alakult ki, így nem esik senkinek sem az ölébe a posztja, nagyon meg kell harcolnia érte. Valószínű, hogy minden játékos megérti ezt, és elfogadja a döntésünket.

A nemrégiben érkezett afrikai játékosok közül egyébként gyorsan helyet követelt magának a csapatban Ebala és P. Car, igaz, a hétvégi, kaposvári mérkőzésen mindketten komoly sérülést szenvedtek.
Ebala hasfalizom-húzódással küszködik, míg P. Carnak a combhajlító izmával akadtak gondjai. Éppen ezért nem valószínű, hogy vezetőedző a hétvégén pályára küldheti őket.