Családi házak: tó és játszótér a krumpli helyett

Manapság egyre kevesebb családi ház mellett találunk konyhakertet: a kertépítés hangsúlyosabb szerepet kapott, mint a zöldségtermesztés.

Vannak, akik pénztárcájuk nagyságát fitogtatják kertjükkel, de szerencsére egyre többen vannak azok, akik a maguk szórakoztatására, kitartó munkával varázsolnak egy-egy kis oázist a városokba. Az Ajtai és Kolozsi család kertje jól el van rejtve a kíváncsi tekintetek elől: látszik, hogy nem másnak, hanem maguknak alakították ki a bensőséges és meghitt hangulatú kis birodalmat az ikerház mellett, amelyben három nemzedék tagjai laknak.

Tavasztól őszig, vagyis amíg az időjárás engedi, szinte a kertben élünk: nyáron pedig ez a lakás legfontosabb része – mutattatja a kertet Kolozsi Lajos. – 1983-ban költöztünk ide, azóta folyamatosan formáljuk a kertet. Fontos szempont a természetesség, de természetesen oda is figyelünk mindenre, nem nő minden a kedve szerint. A kertben sokféle növény megtalálható: jól megfér egymás mellett az örökzöld, a nyírfa, a muskátli vagy éppen az aranyeső. Egyre szebb a kerti tó is a rajta úszkáló tavirózsákkal. A kert gondozásában a család minden tagja részt vesz, mely törődést és szeretetet az többszörösen meg is hálál.

A szépre törekszünk

A kerteknek természetesen nem csak az intimitása fontos. Az is, hogy kényelmesen le lehessen ülni vagy éppen nagyokat lehessen játszani. A szintén püspökladányi Nagy Sándor családjában ez elengedhetetlen, hiszen két eleven kisfiú szaladgál a ház körül.

Saját magunk ízlése szerint formáljuk a kertet s a szépre törekszünk – mondja Nagyné Fülöp Teréz. – A férjem hetente nyírja a füvet, s rengeteg időt fordítunk a növények gondozására, amit a több mint 20 éves kaktuszok is jól példáznak. Fontos azonban, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat idekint. A nagyszülőktől 2 évvel ezelőtt kaptak egy többrészes fajátékot, melyet azóta is imádnak. Jó érzés, hogy bármikor kiengedhetem őket a kertbe, tudom, jó helyen vannak. Kiélhetik mozgásigényüket s biztosan nem szakad le alattuk a hinta. Bár nálunk egyáltalán nincs zöldségtermesztés, a gyerekek ebből sem maradnak ki. A hőn szeretett nagyszülők ugyanis a krumpli- vagy éppen a paradicsomszedés rejtelmeibe is bevezetik az unokákat.

Az örökzöld a sláger

A családi házak kertjeiben számtalan növényféle megtalálható. – Ideális lenne azokat a növényeket választani, amelyek ökológiai igényeit a mi klimatológiai viszonyaink mellett is tudjuk biztosítani – hangsúlyozza Rásó János, az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás és Arborétum munkatársa.

Nálunk – bár az idei év talán kivétel – viszonylag kevés a csapadék, sok a napsütés és kicsi a relatív páratartalom. Ezzel szemben ezek a növények inkább a hűvösebb klímát, több csapadékot és főleg nagyobb relatív páratartalmat igénylik. Az emberek ennek ellenére továbbra is kedvelik és előnyben részesítik kertük telepítésekor az örökzöldeket. Az igazi sláger a 3-4 méter magasra is megnövő, gyertyaláng alakú smaragdtuja. Természetesen lombhullató fákkal, illetve cserjékkel legalább olyan szép hatást lehet elérni, és ezek a növények inkább érzik otthon magukat ezen a vidéken, mint az örökzöldek. Szerencsére ezt egyre többen ismerik fel, és mind több és változatosabb lombhullatókból álló gyönyörű kert létesül városunkban is.








hirdet�s