Családi- és persze sport­program az edelényi kastély körül

Családi- és persze sport­program az edelényi kastély körül
Edelény – 2017 végén alakult meg az Edelényi Futók Egyesülete, idén pedig máris több izgalmas rendezvénnyel készülnek.

Az első

Ezek közül az első rögtön kuriózumnak számít, hiszen olyan helyszínen rendezik meg, ahol korábban ilyen jellegű rendezvény nem nagyon volt. Az I. Edelényi Kastélysziget Körök elnevezésű futóversenyen, március 31-én a kastély körül köröznek majd a versenyzők.

A verseny célja a sportkultúra, ezen belül a futás minél szélesebb körben való népszerűsítése. Versenyzési lehetőség biztosítása valamennyi korosztály hazai és külföldi, amatőr és profi sportolói számára. A versenyzők 1 kör (1,4 km), 5 (7 km) és 10 (14 km) körös távon indulhatnak el, a legkisebben külön kategóriában a 10 év alatti gyermekek is, míg a nagyobb kettőben csak az egyéni női és férfi abszolút kategóriában. Az első rajtot a legkisebb távon 9 órától tartják.

Ezen a napon jelmezes, játékos feladatokkal egybekötött tárlatvezetést tartanak a kastélyban kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egész napos mesevetítés és játszósarok várja a gyerekeket a kastély múzeumpedagógiai termében, továbbá játékos ügyességi feladatokkal is készülnek a kastély déli udvarában. Emellett 15 órától Rácz Róbert tart Spartathlon élménybeszámolót az érdeklődőknek, de a Vitézlő Teljesítménytúra szervezőivel is találkozhatnak a résztvevők, kérdezhetnek az eseményről, regisztrálhatnak, nevezhetnek.

ÉM-HI