Csaknem száz előadás az idei Tavaszi Fesztiválon

Tizenhét nap alatt kilencvenhét előadás és program megvalósítását tervezik az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A március 18-án kezdődő rendezvényeket harminchét különböző helyszínen tartják. Egyebek mellett zenekari hangversenyek, kamaraestek, templomi koncertek, operák, operettek és Nemzetközi Színházi fesztivál várja majd az érdeklődőket. A 2011-es fesztiválon ősbemutatók és magyarországi bemutatók lesznek, és a Liszt-évhez kapcsolódva számos program kapcsolódik majd a kétszáz éve született zongoravirtuózhoz.

200 éve, 1811-ben született a zenetörténet egyik legnagyobb hatású muzsikusa,
Liszt Ferenc. A fantasztikus pianista, a minden újdonságra nyitott zeneszerző sokszínű életművet alkotott. Zenéjén túl regényes életútja és máig sugárzóan vonzó személyisége is a 19. század meghatározó figurájává avatta. Ezt a gazdagságot szinte lehetetlen egyetlen
fesztiválon bemutatni, a Budapesti Tavaszi Fesztivál mégis erre tesz kísérletet.

Izgalmasnak ígérkezik Fekete Gyula új operájának premierje. Az EXCELSIOR!
című előadás Liszt Ferenc magánéletének egy különösen feszült és válságos
időszakát dolgozza fel. A történelmi tényeket és a fantasztikumot merészen ötvöző
új mű a Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére készült és a Thália Színházban
lehet megnézni.

Az utánozhatatlan zongoristát több koncert is megidézi, a Budapesti Fesztiválzenekar estjén például a zeneirodalom egyik legvirtuózabb zongoraversenyét hallhatják a vendégek, a debreceni Csokonai Színház a nagyszabású oratóriumok közül a Krisztust mutatja be. Igazi ínyencségekkel, de nem csak az ínyenceket várják a Kogart Házban rendezett kamaraestekre. Az Esterházy Trió ritkaságokból és átiratokból állította össze műsorát, Havas Judit és Jandó Jenő közös estjét az irodalombarátoknak is ajánlják, Wiedemann Bernadett és Virág Emese dalestje pedig a műveit újra és újra átdolgozó, csiszolgató mester műhelyébe enged bepillantást.

Hagyomány, hogy a Tavaszi Fesztivál évről évre vendégül lát egy várost, egy régiót vagy egy országot. Idén azonban korábban nem tapasztalt vendégjárásra számítanak, hiszen Magyarország Európai Uniós soros elnökségéhez kapcsolódóan a 2011-es fesztivál vendége az Unió 27 tagállama lesz. Nem az európai közösség reprezentatív és éppen ebből adódóan gyakran üres bemutatására törekednek. Bíznak abban, hogy programjaik az Unió szellemének és az összefogásban rejlő lehetőségeinek élményszerű megismerését szolgálják. A jelenleg Belgiumban élő Mischa Maisky a Prágai Kamarazenekarral, a német-japán Alice Sara Ott a Wiener Symphoniker társaságában érkezik. A soros elnökség jegyében az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát ismét vendégül látják.

A fesztiválon egymást váltják majd a világnagyságok. Itt lesz többek között a spanyol Pepe Romero, hogy gitárjátékával ismét rabul ejtse a publikumot, Thomas Quasthoff és a Camerata Salzburg, vagy az egyik legjobb olasz nagyzenekar, az Orchestra del Maggio Musicale Fiorentino, Zubin Mehta vezetésével. Pazar előadásnak ígérkezik az a nemzetközi sztárparádét felvonultató operaelőadás is, a főbb szerepekben rendkívüli énekesekkel, köztük a budapestieket már egyszer elbűvölő Philippe Jarousskyval.

Budapestre látogat az utánozhatatlan eleganciájú és fanyar humorú Max Raabe és a Palast Orchester. Komoly, szép műsorral készül a Szlovák Filharmónia Kórusa. Folytatódik a két évvel ezelőtt elindított Nemzetközi Színházi Fesztivál. Bemutatkozik a londoni Cheek by Jowl társulat Macbeth-produkciója és a Schauspielhaus Graz Liliom című előadása, melyet Bodó Viktor rendezett. Vendég lesz a szlovén Mini teatr Bergman Persona című darabjával, amelyet egy kiváló színészgárda előadásában láthat a magyar közönség. A táncprogramok közül a legendás Antonio Gades Társulat kultikus darabját, a Carment a Thália Színház színpadán csodálhatják meg a látogatók.

A néptáncprogramok között, “Halljunk szót!” címmel a táncházmozgalom emblematikus, a kis klubokban és a nagy fesztiválszínpadokon egyaránt otthonosan mozgó képviselői mutatják be a műfaj csaknem három évtizedes változásainak keresztmetszetét zenében és táncban. A fellépők között lesz Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes és a Csík Zenekar.

Fesztivál a fesztiválban – így is lehet jellemezni a 2011-ben Budapestre visszatérő
Fringe Fesztivált. A Budapest Fringe Fesztivál már hat éve üdítő zenei és színházi
színfoltja a Tavaszi Fesztivál záró hétvégéjének. A háromnapos program feltörekvő és már ismert tehetségeknek is lehetőséget ad a bemutatkozásra.








hirdet�s