Helyi közélet

2010.09.04. 10:17

Figyelmet, türelmet!

<p>Egy hónapon át rendőrök vigyázzák a gyerekeket be- és kicsengetéskor.</p>

Borsod megye. A megye minden iskolájában elkezdődött a tanítás, ezzel a forgalom is elképesztően megnőtt, így indokolt, hogy a be- és kicsengetések idején az iskolák környékén egyenruhás rendőrök teljesítsenek szolgálatot. Lovasiné Németh Mária alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa „szervezi” az iskolák környékén a rendőri jelenlétet. Mint az alezredes asszony elmondta, a korábbi évek statisztikai adatai és az augusztusi helyszíni bejárások tapasztalatai alapján jelölték ki azokat az iskolákat, amelyek közelében a be- és kicsengetések idején szeptember hónapban biztosítják a rendőri jelenlétet. Azért csak a tanév első hónapjában, mert a kapacitások végesek, és az a tapasztalat, hogy ennyi idő alatt mind az autósok, mind a gyerekek „aklimatizálódnak” – vagyis megtanulnak odafigyelni.

Csak egy sávon járható

Munkájukat most Miskolcon az is nehezíti, hogy a város közlekedési szempontból gyakorlatilag katasztrófa-sújtotta övezet, sok helyen egy sávon járhatóak az utak, a sávelhúzások napról napra változnak, a közlekedés emiatt akadozik. A reggeli órákban ennek okán a zsúfoltabb kereszteződéseben is indokolt a rendőri irányítás, ami újabb erőforrásokat köt le.

Lovasiné Németh Mária elmondta még: a városi kapitányságok – mint a saját környékükön helyismerettel rendelkezők – maguk döntik el, hol milyen erőkre van szükség, de sokat segítenek a polgárőrök, városőrök, de még a pedagógusok is.

Iskolarendőrség működik

Az alezredes asszony felhívta még a figyelmünket arra, hogy már harmadik éve dolgozik az „iskola rendőre”, aki, ha csak teheti, a saját iskolája környékén később is megjelenik a tanítás kezdete, illetve vége idején, és segít a gyerekeknek az úton való áthaladáskor.

- ÉM-SZP -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában