Csaknem kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát a Harvey trópusi vihar miatt

Washington – Csaknem kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát a Harvey trópusi vihar miatt Texasban és Louisianában – jelentette be pénteken az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA).

A FEMA jelentése szerint 779 ezer texasinak a hatóságok felszólítására el kellett hagynia otthonát, további 900 ezren önként menekültek el a vihar elől. Bár Texas keleti megyéiben és Louisianában változatlanul tombol a vihar és még ezrek menekülnek, Houstonban és környékén már megkezdődött az áradat apadása.

Houstonban egyes negyedekben már szállingóznak vissza otthonaikba az emberek, megkezdődött a károk felmérése. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy nagy a járványveszély, ahol van is csapvíz, nem fogyasztható, az utcán hömpölygő víz baktériumokkal és nehézfémekkel szennyezett, kígyókat és alligátorokat sodorhat a víz. A The New York Times idézi a texasi egészségügyi hivatal szóvivőjét, Porfirio Villarrealt, aki elmondta: a víz mindenütt fertőzött, már a vízbe lépés is komoly veszélyeket rejt. “Folyamatosan óva intjük az embereket, hogy ne gyalogoljanak az áradatban, még ha visszahúzódóban van is, a gyermekeknek pedig ne engedjék meg, hogy a vízben játsszanak. Ez még hetekig így lesz” – fogalmazott Villarreal.

Houstonban és a környékén lévő hat megyében péntek reggelre 44-re emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma. 19 eltűntet még mindig keresnek.

A keleti-texasi folyók tovább áradnak. Az egyik város, Port Arthur teljesen víz alá került, ezrek menekülnek a biztonságos menedékhelyek felé. A The Washington Post jelentése szerint a városban elfogyott az élelmiszer. A szomszédos Anahuacban lévő alligátorfarm 350 hüllője kiszabadult és eltűnt az áradatban.

Az országos meteorológiai szolgálat árvízriadót adott ki Arkansas államra és Ohio déli vidékeire is. A szakemberek pénteken megerősítették: az Atlanti-óceán felett tomboló Irma hurrikán folyamatosan erősödik, “rendkívül veszélyes” hurrikán lesz, és várhatóan a jövő héten éri el az Egyesült Államok partjait.

– MTI –








hirdet�s